Rendszerváltás 1989-ben: a III.Magyar Köztársaság kikáltása. Most viszont az ellenzék egyelőre a lényegről nem beszél a közönségnek: kormányváltás esetén miként lehetne lebontani a fideszes egypárti alaptörvényt. Úgy, hogy közben a Fideszben már azon dolgoznak, miként lehet csírájában elfojtani ezeket a törekvéseket. Pedig, ha már egyszer – minden történelmi tapasztalat nélkül, 1989-90-ben-ben – sikerült a békés rendszerváltás, meg kellene próbálni újra. Akkor is, ha nyoma sincs az akkori forradalmi hevületnek

Azt, hogy a kormánypártok mit gondolnak az ellenzék alkotmányozási terveiről, tudjuk. Ehhez még csak Kövér házelnök két éve, az Alkotmányvédelmi Hivatalban elhangzott elhíresült szavaihoz sem kell visszalapozni, elég az Alkotmánybíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek, a Kúria elnökénekek minapi hűségesküje a végrehajtó hatalom mellett. A sort az Országos Bírói Tanács tagjai szakították meg, ők nem tartották szükségesnek, hogy nyilatkozatban fejezzék ki elkötelezettségüket az „Alaptörvény és Magyarország alkotmányos rendje iránt”.

Nem sorakoztak fel a hatalom mögé, azokhoz, akik „alkotmányos puccstól” tartanak az ellenzék hatalomra kerülése esetén. A puccsot félők közé sorolta magát viszont a

HVG információi szerint a hajdani kisgazda, Pokol Béla, az Ab tagja, aki odáig ment, hogy az eddig csupán az „alkotmányos rend megdöntésére vonatkozó koncepció” nyomába eredve kijelentse: „A kormányhatalom megszerzésére legálisan készülődő, de eközben alkotmánypuccsot is előkészítő politikai szerveződések ellen még akkor kell fellépni – akár titkosszolgálati eszközökkel is –, amikor a kormányhatalmon kívüli státusban vannak.”

Pokol a 2010-es orbáni alkotmányos puccsnál – másokkal együtt - csendben maradt, mostani szavait viszont nem lehet másképp érteni, mint ösztökélést a politikai ellenzék adminisztratív felszámolására. Elvégre az alkotmánybíróságok több országban is hatáskört kaptak arra, hogy feloszlassanak a fennálló alkotmányi keret erőszakos megváltoztatására törekvő politikai pártokat és szerveződéseket.

Szomorú, de ami az ellenzéket illeti, Pokol nagyon előre futott. A hatok minden jel szerint képtelenek közösen gondolkodni, hát még dönteni az alkotmányozás jövőjéről. Csak az alighanem nagyon mély szakértői vitákról vannak hallomásaink, a politikai megoldás terveit csend övezi, ami pedig a Fidesz alkotmányozási módszertana. Lassan – a kultúra és a külpolitika fájó hiátusával – felvázolták már, hogyan is nézne ki a IV. Köztársaság, de a lényegről, az alkotmányos berendezkedésről nagy a hallgatás. Pedig ez az alfa és az ómega: amíg erre nincs egyértelmű válasza – választási ajánlata – az ellenzéknek, addig minden más a semmiben lebeg, nem más, mint a már megszokott négyévenkénti politikai délibáb. Az elszámoltatással, az igazságtevéssel együtt.

Az ellenzék a lényegről nem beszél a közönségnek: kormányváltás esetén miként lehetne lebontani a fideszes egypárti alaptörvényt. Úgy, hogy közben a Fideszben már azon dolgoznak, miként lehet csírájában elfojtani ezeket a törekvéseket. Pedig, ha már egyszer – minden történelmi tapasztalat nélkül, 1990-ben – sikerült a békés rendszerváltás, meg kellene próbálni újra. Akkor is, ha nyoma sincs az akkori forradalmi hevületnek. Akkor is, ha nem vagyunk biztosak: az ellenzék népszavazással megerősített mai felállása erre a legalkalmasabb. Mert abban biztosak lehetünk, hogy a regnáló hatalom a polgárháború határáig (vagy azon túl) is elmegy, ha szükségét látja.

Pokol Béla nem beszél a levegőbe, bármit gondoljunk is róla.

Forrás: Friss Róbert (Népszava)