A kerület mai vezetői Csepel egyik legnagyobb történelmi erejét jelentő volt ipartelep kérdését nem az esélyek lehetőségeként, hanem a kiéheztetés terepeként kezelik. Méltatlanul, bűnös módon elhanyagolják!

A polgármester nem rég bejelentette, hogy ígéretének megfelelően elkészült az év elején leégett Cserkészház! Az ember örül, ha a tűz okozta károkat ki lehet javítani.

Annak azonban nem örül, hogy csak azokkal az elemekkel gyarapodik Csepel, amelyek Borbély Lénárd hatalomban maradását, kedvencei megjutalmazását és a hozzá és a Fideszhez köthető, - és nem a lakosság széles köreinek igényét tükröző - alkotások létrehozását mutatják. Mert bizonyára egy maroknyi embernek igen fontos a Cserkész ház, de másoknak meg más lenne fontos.

A Cserkész házat horribilis összegekért pár éve alakították ki a Tamariska-domb tövében. A csepeli emberek túlnyomó többségének fogalma sincs a helyéről, és még kevésbé, az intézmény tevékenységéről. Mégis rövid időn belül kétszer is ki kellett fizetniük az adójukból az (a hibák vagy bűnök következtében leégett) épület több százmilliós költségét.

Még ezt is meg lehetne bocsájtani, ha más kérdésekben is ennyire „probléma-érzékeny” lenne a polgármester. De ez egyáltalán nem mondható el róla! A volt Csepel Művek gyártelep területén lévő utak például annyira rosszak, oly mértékben járhatatlanok, hogy

az arra haladó kamionok megrongálódnak, vagy tengelytörést szenvednek. Lassan ellehetetlenül a szállítás, csődbe mehetnek a gyárak, üzemek.

Lehet a gyárban megtelepedett vállalkozókat különbözőképpen megítélni, de tény, hogy társadalmi, történelmi és anyagi jelentőséggel rendelkeznek! Legfőbb erényük, hogy a kerületi költségvetésbe az iparűzési és más adófajták következtében a legnagyobb befizetők! Ezekkel az emberekkel Borbély nem áll szóba! Megelégszik, hogy feudális címerükbe - „a magyar ipar bölcsője”- belevésették. A költségvetés kiadásit szaporító cserkészvezető barátja kérésére viszont „ugrik”, - és ha kell - azonnal fizet!

Az illiberális centrális rendszerben ugyanis az alulról jövő igényeknek nincs jelentőségük. Míg a 2010-es „fideszes fülkeforradalmat” megelőzően minden kerületi vezető igyekezett jó viszonyt kiépíteni a kerületi vállalkozói szektor képviselőivel, Németh és Borbély semmibe veszi őket. Szóba se áll velük!

A NER rendszerben ugyanis nincs szükség az ő véleményeikre, és azokra a támogatásokra, pénzekre, amiket a helyi vállalkozások adhatnak. Azért, mert a jó emberi (haveri, rokon, érdekközösségi) kapcsolatok alapján kikövetelhetők (kizsarolhatók?) ezeknek többszöröse az állami költségvetésből úgy, hogy semmit nem kell érte tenniük. Ez lehet az oka annak, hogy míg a kerületben összességében milliárdokért épülnek játszóterek, számolatlanul szórják a pénzt a strandra, és ha kell évente újjáépítik a cserkészházat és más inproduktív dolgokat, addig azt a produktív szférát, amelyik a költségvetés legnagyobb helyi befizetője nem csak lenézik, de sanyargatják!

Nem csak a gyáriparosokat nem veszik semmibe, de a megválasztott helyi képviselőket sem hajlandók ez ügyben fogadni, a demokratikus szabályokat sárba taposó helyi fideszes korifeusok! Előterjesztéseiket mondva csinált okokra hivatkozva elutasítják, és nem engedik őket sem a kompetens személyek, sem az ide vonatkozó dokumentumok közelébe! Ebből adódhat, hogy Csepel egyik legnagyobb történelmi erejét jelentő volt ipartelep kérdését nem az esélyek lehetőségeként, hanem a kiéheztetés terepeként kezelik. Méltatlanul, bűnös módon elhanyagolják!

Forrás: Horváth Gyula Olaj a tűzre című írása a szerző közösségi (fb) oldaláról