Szinte beleégett az emlékezetembe az a jelenet, amikor Márki-Zay Péter a súlyosan elveszített választás éjszakáján a családjával a háta mögött, politikailag elhagyatottan kiállt a színpadra, a még mindig kartartó hívek elé - mintegy a pártok összefogásának gyászos mementójaként.

Nos, ez a kép jutott eszembe a parlamenti alakuló ülést látván, illetve az ellenzék viselkedésének kuszaságát tapasztalva. Nem, nem Hadházy Ákosról beszélek, hanem az Országgyűlésbe kvalifikációt szerzett pártokról.

Ne szégyelljük kimondani:

minden a pénzről szól. De mert ezt a szereplők gondosan takargatni igyekeznek, különböző elvi megfontolásokba csomagolják, így a hamisság nagyon gyorsan lelepleződik. Elsősorban azért, mert még abban sem tudnak immár megegyezni, hogy ha muszáj hazudni, akkor azt egyformán, egy hangon tegyék. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne kimondani: ha már a Fidesz ilyen finanszírozási rendszert erőltetett ránk, a pénz java része a frakciókon keresztül érkezik, muszáj részt venni az Országgyűlés munkájában. Nem lehet most azzal előállni, hogy letesszük az esküt, de utána megyünk az utcára, mint ahogy azt sem, hogy részt veszünk az üléseken, de úgy teszünk, mintha ott se lennénk.

A választási vereség után, a gyors harag éjszakáján, a bűnbakok kijelölésének idején minden szereplő sietve kijelentette, hogy az ellenzékben maradt pártok együttműködésének a jövőben sincs alternatívája, csak mindent másként kell csinálni. Csakhogy azóta az összes szereplő szinte valamennyi lépése éppen az ellenkező irányba mutat, egyre erősebben rajzolódik ki a széttartás. Eltelt egy hónap, és persze ennyi idő nem elegendő a gyász feldolgozására, de addig nincs, nem lehet felelős ellenzékről beszélni, amíg nem találják meg a jelenidejű politizálás megfelelő eszközeit.

Forrás: Németh Péter (Népszava)