Már a nyáron tudta, hogy baj lesz, bár először nem hitték el, hogy a lakásuk rezsiköltsége tényleg annyi lesz, amennyit a fiuk  július végén, a kormány rezsiemelési bejelentése után  kiszámolt nekik.  Félreraktak, amennyit tudtak, de enniük kellett, a gyógyszereket meg kellett venniük, amikor pedig náluk volt az unokájuk, sosem bírta ki, hogy ne vegyen neki legalább három gombóc fagylaltot. „Van, amin nem spórolunk” – mondogatta.

Kellemetlenül érezte magát. Utoljára a 2008-ban csúszott pár hónapot, de végül egy családi kölcsön segítségével tudta rendezni a számlákat, pedig a szomszédjánál akkor lekapcsolták az áramot.

Bár sajnálta a nénit – akinél, amíg élt, nem lett többet áram –, azért volt benne némi büszkeség azért, mert a válság ellenére a feleségével együtt talpon tudtak maradni, idővel megadták a tartozásaikat is.

Megígérte magának, hogy soha többé nem kerül ilyen helyzetbe.

Most megint nem tud fizetni. Pedig

már a nyáron tudta, hogy baj lesz, bár először nem hitték el, hogy a kis Kádár-kocka rezsiköltsége tényleg annyi lesz, amennyit a fiuk kiszámolt nekik. A felesége túlórákat vállalt a kisboltban, ő a nyugdíj mellett – bár a háta alig bírta – kifestett pár irodát az önkormányzatnál, és beadtak egy támogatási kérelmet is, hogy le tudják szigetelni a házat, de végül túl sok önrészre lett volna szükségük. Félreraktak, amennyit tudtak, de enniük kellett, a gyógyszereket meg kellett venniük, amikor pedig náluk volt az unokájuk, sosem bírta ki, hogy ne vegyen neki legalább három gombóc fagylaltot. „Van, amin nem spórolunk” – mondogatta.

Már az októberi és a novemberi számla hideg zuhannyal ért fel, a decemberi pedig 100 ezer forinttal volt magasabb, mint egy évvel azelőtt. Tudta, hogy a következő gázszámlát nem fogják tudni kifizetni.

Nem haragudott jobban a kormányra, mint korábban, magára inkább, mert halogatta a felújítást, a szigetelést, a régi gázkonvektorokat is le lehetett volna időben cserélni. Rakosgatta a befizetetlen számlákat egyik asztalról a másikra, az egyikre akkorát csapott, hogy be kellett fáslizni a kezét. Ingerültebb volt a feleségével, és aludni sem nagyon tudott.

Azt, hogy a gyerektől semmiképpen nem kérnek kölcsön, már a nyáron eldöntötte; a fiuk és a menyük is pedagógus, a kislányuknak pedig egy különleges gyógytornára van szüksége a gerincre miatt, azt is ki kell valamiből fizetni. Azt is megígérte magának, hogy nem fog úgy járni, mint a hentes Sanyi, aki olyan emberektől kért kölcsön, akik először fenyegetés, majd izomerő segítségével hajtották be rajta a tartozása kétszeresét; a Sanyinak el kellett adnia a boltját, pár évre rá meg is halt. Ő biztosan nem kerül ilyen helyzetbe; az államnak fog tartozni. Aztán majd ha elmúlik a tél, lesz valami. Biztosan lesz valami.

Szégyellte magát, amikor elrakta a számlákat a fiókba.

Selmeci János (Klubrádió)