Öt évi huzavona termése. Újra és újra lehet majd a gazt írtani...A polgármester közölte, hogy az Erdősor út 45-47. szám alatti terv, amelyet időközben sportberuházásra módosítottak, a csillagtelepi fejlesztés költségeinek átcsoportosítása miatt nem valósul meg.
Teljesítettlen ígéretekből felhalmozott óriási csomagot görget maga előtt Csepel fideszes vezérkara. Ígérni Németh szilárd korábbi és Borbély Lénárd jelenlegi polgármester is felső fokon tudott. Ebből a halmazból csak az egyik, ami Csillagtelepen történik, illetve nem történik. Az ott élőknek, persze, ez fáj a legjobban.
Csepelen a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a polgármester sürgősségi előterjesztésben javasolta az öt éve elindult, s azóta is befejezetlen Csillagtelep szociális célú rehabilitációja című program módosítását.
A program teljes költsége ~ 1,7 milliárd (1700 millió) forint volt, amelyet
később az önkormányzat 600 millióval egészített ki. Javaslatában Borbély Lénárd polgármester közölte, csúszik a fejlesztés, s ha sikerül további állami támogatást kapni, akkor van remény a 2023. november 15-i befejezése!
Tényként közölte azt is, hogy az Erdősor u. 45-47. sz. alatti terv, amelyet időközben sportberuházásra módosítottak, a csillagtelepi fejlesztés többi feladatainak megvalósításához szükséges költségek miatt nem valósul meg.
Szerintünk a jelenlegi gazdasági helyzetben, a jövőre várható, kormány által is bejelentett gazdasági recesszió miatt nincs sok remény a csillagtelepi szociális rehabilitáció határidőre történő befejezésére. A felelősség elsősorban az önkormányzati vezetést terheli. Lehet persze a körülményekre hivatkozni, azonban az, hogy a rendelkezésre álló összegekből öt év alatt alig valósult meg valami, s most a támogatás elvesztésétől kell tartani, nehezen védhető.
e.-s.