Engem  Bencsik, Bayer, Gajdics és hasonszőrű társaiknak a lelke mérsékelten érdekel, de az igen, hogy a hazámat a komplexusukból építkező gyűlölet rágja, és ezzel szétverik még a saját híveik lelkét is, mert szegények azt hiszik, hogy a gyűlölet az egy létforma, amit a hatalom elvár tőlük. És gyűlöletben élni borzalmas.

Nagyon rosszkedvűen írok erről, mert sosem szerettem, ha pszichológiai magyarázatokkal próbálja meg az ember érthetővé tenni mások viselkedését, no pláne, ha közszereplőkről van szó. De van az úgy néha, hogy ha a lélektani magyarázat lófeje már annyira látszik a paplan alatt, hogy már kénytelenek vagyunk tudomásul venni az egész pszicholovat, nos akkor vállalni kell ezt is, mert különben nem értjük, ami a szemünk elé mered a paplan alól.

Arról van szó, hogy most éppen Rákay menedzser doktor producer, máskor Bencsik megmondó, és így tovább, olyan gyűlöletfröcsögést tartanak, szinte kizárólag a liberálisnak tartott művészek, gondolkodók, egyáltalán liberálisnak vélt néptársaink ellen, hogy annak magyarázatára sajnos nem elég a szolgalelkűség, a hatalom pöffeszkedése, a

diktatúra ájtatos kihangosított megvetése az "ellenségről", az önkényúr vallásos imádata, a klientúrához tartozás anyagilag (is) sokat jelentő meghálálása. Nem, mindez kevés nekem magyarázatnak. A "libernyákozás" fröccsöntött nyelvi gyűlöletparádéja mögött felsejlik a kisebbrendűségi komplexus ördögfiókája, mely, ha befészkeli magát a lélekbe, képes szörnyűséges indulatokra, pláne, ha mindehhez még gigamikrofon is jár.

Minden ellenérzésem dacára idézem Rákay gigafont, merthogy iskolapéldája ennek a jelenségnek:

Bármekkora formátumú személyiségnek, megkerülhetetlen művésznek is gondolod magad, nem, nem vettelek észre a Haris közben. Mea maxima culpa.

Ezt ugyebár Nagy Ervinnek címezte. Most hagyjuk is, hogy Nagy Ervin nagy színész, Schilling Árpád nagy rendező, hogy a Krétakörhöz fogható színházat az egész NER kulturális brigádja, Vidnyánszky ide vagy oda, még csak elgondolni sem tudott húsz év alatt. Hanem ez a gúnyos hangnembe bújtatott állekezelő parvenű tónus. Ordít ebből az egyetlen hitvány mondatból is, hogy szerzője sápadozik az irigységtől, hogy hiába van kitömve milliárdokkal a Petőfi-film, a helyzet az, hogy Rákay nem bírja elviselni, hogy van, akinek az Isten nem csupán vagy tehetséget, vagy tisztességet adott, hanem, mint jelen esetben is, Nagy Ervinnek, meg Dés Lászlónak és így tovább, mind a kettőt. Egyenként még csak elviselné, bár lehet, hogy ebben is túlzok. De mivel ő egyik tulajdonsággal sem rendelkezik, mármint se nem tehetséges, se nem tisztességes, no akkor jön a hatalom védte bensőség oltalmában a gyűlölet gúnykacaja, mely sajnálatos módon nem elfedi, hanem előhozza a kisebbrendűségi érzést. És mint tudjuk, hatalomban, harminc éves kor után, a kisebbrendűségi komplexus nagyon mérgez. Ugyanis gonosszá tesz.

Tudom én, mi a ti legnagyobb nyomorúságotok, nagyokos! Hogy ez itt nem Afganisztán, és nem is a Majdan, ahol Pressman haverod titkosszolgálata szokott decens kis polgárháborúkat kirobbantani... Nem, Ervin! Ez itt Magyarország, gondolkodó emberekkel, akik egyáltalán nem vevők a ti szánalomra méltó »szent ügyeitekre«, amelyek se nem szentek, de még valódi – össztársadalmi értelemben vett – ügyeknek sem tekinthetők. Pusztán politikai blöffakciók, amelyeket külföldi zsoldban álló, hivatásos felforgatók és egyéb féleszű, balos aktivisták nyomnak, mintha nem volna holnap. Amikor pedig a párizsi városfelgyújtásról ábrándozol, csak halkan jegyzem meg, hogy az ottani rohamrendőrök nem gázspray fröccsöt fújkálnak ám a levegőbe, hanem rommá verik az illegálisan tüntikézőket. Na, például ez is egy óriási különbség Párizs és Budapest között... Ha mégis mindenképpen oda vágysz, nem tartóztatunk! Schilling és Sárosdi nevű kollégáid is gigantikus karriert futottak be arrafelé: árufeltöltők egy helyi kisboltban. Sok szerencsét! (444)

Meg még ezt is ő írta. Az a probléma, hogy ez a roncsolt beszéd, mely a beszélőt teszi tönkre és nem a címzettet, ez általában akkor hangzik el, ha valaki a hatalomban van, ráadásul egy önkényuralom klientúráját erősíti, és az istennek se múlnak el a komplexusai. Engem Rákay, Bencsik, Bayer, Gajdics and so on, lelke mérsékelten érdekel, de az igen, hogy a hazámat a komplexusukból építkező gyűlölet rágja, és ezzel szétverik még a saját híveik lelkét is, mert szegények azt hiszik, hogy a gyűlölet az egy létforma, amit a hatalom elvár tőlük. És gyűlöletben élni szar.

Holott: az nem baj, ha valaki frusztrált, csak éppen harminc éves kora után kezelni kell tudni. Mert ha valakik nem tudják megoldani saját személyes lelki problémáikat, akkor nagyon tudnak ártani, ha ezt univerzalizálják. Márpedig az önkényuralom birtokában Mega- meg Giga- fonalig ezt könnyen megteszik. Szétvert intézmények, hazájukat elhagyni kényszerülő művészek, fiatal egyetemisták sokasága menekül egy frusztrált gyűlölet mérgezte országból. És a legszebb az, ami szintén természetes, hogy még ők vannak megsértve. Soha nem felejthető jelenete Vidnyánszkynak, amikor az ATV-ben duzzogva kijelentette, sajnos Karsai György klasszikafilológus egyetemi tanárnak nem tudja elmagyarázni a nemzet fogalmát, mert szegény professzor, az akkori SZFE Doktor iskolájának vezetője, ezt úgysem képes megérteni. Nem is. Ettől Vidnyánszky annyira ideges lett, hogy Karsait ki is rúgtak. Meg szétverték az SZFE-t. Is.

És van még ilyen történet ezer. A kisebbrendűségi érzés eredendően persze létező jelenség, sokféle oka lehet. De dolgozni kell azon, hogy az ember túllépjen rajta, mert ha nem, és véletlenül hatalomba kerül az illető, akkor ott nagy lesz az ár, amit a társadalom ezért megfizet: gyűlölet és pöffeszkedés, parvenü nyegleség, bosszú és ellenségképzés.

Forrás: Kardos András (Szabadság Klub)