Varázsütésre, szerda reggeltől immár csak technikai kérdésnek tekinti Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Svédország NATO-csatlakozásának magyar parlamenti jóváhagyását.

Meglepetésnek ez ugyan nem meglepetés, sőt szinte borítékolható volt ez a lépés, csak végtelenül szánalmas és méltatlan. Szégyellhetjük magunkat miatta, és ami a külügyminisztert meg a kormányfőt illeti – helyettük is.

Mert mi is történt? Kevesebb mint 24 óra alatt véget ért az a színjáték, amit a svéd NATO-csatlakozás ügyében eljátszott a magyar diplomácia és ami borzasztóan nagy kárt okozott Magyarország amúgy is romokban heverő nemzetközi tekintélyének. Ilyen gyors, drámai fordulatok csak tévésorozatokban fordulnak elő, ha erős a forgatókönyvíró fantáziája.

Képzeljük csak el,

ül egy tetszőleges magyar külügyminiszter a Bem rakparti irodájában és felnyit egy cirill betűs borítékot, amit orosz kollégája adott át neki, a legutóbbi moszkvai találkozójukon. A borítékon ez áll: На случай турецкого „да” – vagyis a török „igen” esetére. Hogy mi állt benne, azt az Önök fantáziájára bízom, az eredmény ugyanis közismert. Ahogy a filmekben írni szokták, minden hasonlóság valóságos létező személyekkel pusztán a véletlen műve.

A tények: egyrészt Magyarország lett az utolsó, vonakodó tagállam, amely jóváhagyja a svédek NATO-csatlakozását. Másrészt a szigorúan a nemzeti érdekeket szolgáló magyar diplomácia hirtelen újabb 180 fokos fordulatot vett. Immár a múlté a svéd nagykövet bekéretése a külügyminisztériumba, elfelejthetjük, hogy – állítólag – meg kell győzni a Fidesz és a KDNP képviselőit, mert annyi csúnyaságot mondtak a stockholmi parlamentben Magyarországról. Hogy Magyarország nem jogállam, meg hogy üldözik a menekülteket, meleg-ellenes törvényeket fogadnak el, elnyomják a szabad sajtó hangját és így tovább. Annyira megbántották a magyarokat, hogy Budapest kénytelen volt egyenes a nagyformátumú Hende Csabával az élen „tényfeltáró bizottságot” küldeni Svédországba. Mondom, mindez már a múlté.

Amit eddig láttunk még csak nem is olcsó népszínmű, hanem egyenesen vásári bábjáték. A paraván mögött egy Vlagyimir nevű bábjátékos mozgatja a kedvenc bábuit. Magyarország számra az egyetlen tét a vilniusi csúcstalálkozón pedig az maradt, hogy vajon a miniszterelnöknek sikerül-e a személyes találkozók alkalmával kezet csókolnia külföldi kolléganőinek, vagy azok elég szemfülesek lesznek és idejében elugranak a támadás elől.

Nekünk meg itt marad a szégyen. Hosszú évekre…

Hardy Mihály (Klubrádió)