Kukorica Jancsi egyetlen pillanat alatt felfogta, hogy nem csárdába, hanem rablótanyára talált betoppanni, és annak megfelelően viselkedett, az EP tényfeltáró bizottságának pedig bőven volt ideje, hogy erre az eleve nyilvánvaló eredményre eljusson.
Különféle nemzetközi tanulmányok Magyarországot az EU legkorruptabb tagállamaként emlegetik, ám ezek az értekezések inkább percepción, felfogáson alapulnak. Ezt Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke mondotta volt az EP tényfeltáró bizottságának tagjaival folytatott megbeszélésen, és a lényegre tapintott vele.
Igen, a véleményalkotás minden esetben
percepción alapul, tehát azon a folyamaton, melynek keretében a külvilág aktuális metszetéről képződő benyomásainkat összerakjuk. „Csalatkozott Jancsi, mert az nem volt csárda, / Hanem volt tizenkét zsiványnak tanyája. / Nem állott üresen a ház, a zsiványok / Mind a tizenketten odabenn valának.”
Vagyis Kukorica Jancsi egyetlen pillanat alatt felfogta, hogy nem csárdába, hanem rablótanyára talált betoppanni, és annak megfelelően viselkedett, az EP tényfeltáró bizottságának pedig bőven volt ideje, hogy erre az eleve nyilvánvaló eredményre eljusson.
Biró Ferenc azt is mondta, hogy Magyarországon nem a rendszer korrupt, hanem az emberek korruptak, és evvel megint tökön ragadta a lényeget.
Mi a rendszer? Egynemű vagy összetartozó dolgok, jelenségek bizonyos törvényszerűségeket mutató rendezett egésze, mármost azt a nyájas olvasónak is be kell látnia, hogy ezt a rendezett egészet nehéz volna elgondolnunk abban a pillanatban, amikor a kenőpénzt éppen zsebre rakni iparkodik.
Forrás: VÁNCSA ISTVÁN - Élet és Irodalom
Váncsa István teljes cikke ITT OLVASHATÓ