Szijjártónak van háttere
Nem fejtette meg Szijjártó Péter, hogy minap mit értett azon, hogy az Alsózsolcára tervezett szlovén akkumulátorbontó beruházás a magyar környezetvédelmi előírásokhoz képest „négyszer szigorúbb szabályokat tart önmagára nézve kötelezőnek.”
A környezetromboló kínai akkugyáraknál tanúsított magyar hatósági engedékenységet látva annyit megjegyeznénk, hogy a nullának a négyszerese is pont nulla. De egyébként is, ki állapította meg ezt a négyszeres szorzót? A gyártó bemondása? Vagy éppen a mindenhez is értő miniszter újabb váteszi meglátása? Első hallásra is van annyira bornírt a kijelentés, hogy
inkább ez utóbbit feltételezzük.
Pláne, hogy a napi öt-hat Facebook-poszttal jelentkező petiminiszter a rendszer kommunikációs eminense, a sima arcú stratégiai hazudozás pedig a rezsim fő fegyvere.
Az egykori Fideszből lett technicista-populista hatalomgép mára kizárólag a társadalom relatív többségét alkotó alulképzett, a központosított propagandával egységes masszává gyúrható népréteg szavazataira építi hatalmát. Csak hozzájuk beszél, csak nekik politizál. Ez a mesterséges unintelligencia kora, amikor a hatalomgyárban dolgozó közvélemény-kutatók, kreatívok, pártstratégák mérnöki szakszerűséggel állítják elő azokat a kommunikációs bikacsököket, amelyeket utána a sarki sörözők, a futball-lelátók és az Élet Iskolájában végzett bocskorosai a kezébe nyomhatnak.
Ebben a leosztásban törvényszerű, hogy a tudományra nyitott és kultúrafogyasztó polgári értelmiség lett a neoprimitív Fidesz-állam legfőbb célpontja.
Az emberi értelem persze nem csak veszélyes dudva, kiirtani sem igazán lehet, ám karbantartani nagyon is. A hatalompárt orosz mintára itt is arra törekszik, hogy a magyar értelmiséget folyamatosan támadja, viszolyogtassa és sokkolja, hogy az undorában húzódjon önkéntes passzivitásba, a közéletet meg hagyja az ilyen Szijjártó-szerű alakokra, akiknek van gyomruk ahhoz, hogy két magyarosch giccsparádé, „piros volt a paradicsom” meg Győzike között nagy magabiztossággal adjanak elő bombasztikus ökörségeket.
Forrás: Batka Zoltán (Népszava)
