Egy hatalom foszlása akkor kezdődik, amikor már a saját hívei sem hisznek benne
Azt azért talán nem kockáztatnánk meg, hogy a nemzeti bank elnökét irritálja a kormányfő, de annyi biztos, hogy a hajdani jobb kéz már nem úgy működik, mint valaha. Abban, hogy Matolcsy György bírálja a kormányt, nincs semmi új, mint ahogy abban sem volna, ha a miniszterelnök megint azzal ütné el a kritikát, hogy azt besorolja a kormányzást kísérő megszokott, normális purpárlék közé.
A Matolcsy és Orbán közti vita, amely talán normálisnak volna mondható bármely demokráciában, nem az egy autokráciában. Nem csodálkoznánk, ha a kormányfőt legalább annyira irritálná a bankelnök, mint viszont, s ha ennek nyoma maradna.
Ők ugyanis a virtuális jövőben irritálják egymást, aligha van két ember ma a vezetésben, akinek annyira eltérne a jövőképe, mint nekik.
„E kötet Magyarország és a magyarok jövőjéről szól, egy lehetséges és sikeres jövőről” – ezzel így kezdi legújabb könyvét, a bankelnök, amely a Magyar jövőkép és stratégia 2010–2030 címet viseli. A jegybankelnök szerint „a kritikusan és önállóan gondolkodó magyarok” helyeslik nézeteit, míg „a kormányzó politikai elit, főként a Miniszterelnök köréből” képviseli az ellenérzéssel bírók táborát.
Az ellenérzések, a támadások azonban nem a tényeket cáfolták, nem az új megközelítéseket rótták fel a szerzőnek, hanem azt, hogyan mer kritikusan szólni egyes kérdésekről, és főként azt, hogyan meri számonkérni „a rendszertől – amelynek tagja – a kormányzás gyengeségeit”. De: sem a miniszterelnök, sem ő nem tévedhetetlen. Mindenkinek szüksége van vitára, javaslatokra. „Minél többször szerez többséget, sőt kétharmadot egy politikai erő, annál nagyobb szüksége van vitákra, alternatívákra… A párás szemű, minden kételkedéstől mentes csodálók négyévente a győzelem éjszakáján érthetőek, de ha ez még évekig tart, akkor a rendszer eltéved”. Ez történt Magyarországon, és ezért nem állunk nyerésre a 2020-as évtizedben, sőt, úgy véli, ha 2030-ig így folytatjuk, akkor az Európai Unió leggyengébb öt tagállama között találjuk majd magunkat.
Nos, párás szemű csodálókkal teli a padlás. Ott lesi mind a talpnyalonc a kormányfő lázálmait a széteső Európai Unióról. Mert „menet közben nem cserélünk lovat.
Különösen nem indokolt a váltás, ha a ló jó irányba húz, és van még benne szufla. Márpedig, benne még van szufla... a legjobb korban van, és ez reményei szerint 2025-re sem fog változni. Nem változnak a nehézségek sem: az EU, Soros, Gyurcsány, a migránsok, a háború, a háborús infláció. Amúgy „jelentem a kongresszusnak, a kitűzött célokat elértük”. – mondta a héten Orbán a Fidesz-kongresszusnak, aztán – mint a hajdani pártkongresszusokon - felfestette a felhőtlen jövőt. És persze a a végén az adu ász: Az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, mert a brüsszeli európai modellre nemet kell mondani, az fenntarthatatlan, Brüsszelben tönkreteszik és vesztébe vezetik Európát. „Nem akarjuk, hogy Európa és benne Magyarország skanzen vagy rezervátum legyen, amelyet ugyan érdemes meglátogatni, de amelynek csak múltja van, jövője már nincs.” Ehhez képest Matolcsyt olvasni felüdülés. Egy hatalom foszlása pedig akkor kezdődik, amikor saját hívei sem hisznek már benne.
Forrás: Friss Róbert (Népszava)
