Emlékeznek még hölgyeim és uraim? 35 éve  kicsit elszemtelenedtünk attól az Ausztriából hazaszállított Gorenjétől, mert azt hittük, hogy ez jegyben jár a szabadsággal. A tévedésnek nemcsak ma, hanem még sokáig fizetjük az árát.

- Maradnál?

- Olyan nem fordulhat elő

- Azt azért már nem merik

- Nekik se lenne jó

- Azt már a nép se hagyná

- Meg a pénz is csak ideér a végén. Az meg kell

- Maradnál és vigasztalod magad?

- Hogy olyan nincs, hogy kilép nekünk

-  Maradnál?

-  És miben bízol akkor?

Jogállam? Itt? De hiszen mindent megmondott előre. “Európán kívűl is van élet.” Van persze. Csak

milyen. 2014. december közepe, Bloomberg interjú: a fékek és ellensúlyok rendszerének, azaz a hatalom megosztásának nincs értelme.

2023 december: S hol van a hatalom ma már megosztva?

Demokrácia? A dolgozó nép okos gyülekezete majd megvédi Európát?

A demokráciához demokraták kellenek. De hány demokrata kell. Egy? Száz? Millió? A választók harmada? (Ennyi elég egy diktatúra szavazás útján való létrehozására is.)

És kell az?

A demokráciát nem lehet megenni. Különben is, addig volt jó, amíg Kádár élt. Ha nincs Kádár jó lesz az Orbán is? Kolbász legyen a kerítés is. És kit érdekel, hogy ki indíthat eljárást az Alkotmánybíróság előtt, készül e jegyzőkönyv a kormányüléseken és késő este beadott törvények és titkos szabályok irányítják a vészhelyzetbe merevedett ország életét.

Nem mer kilépni, mert a nép is maradni akar? Nézzünk a feneketlen mélységű múlt kútjába.

A magyar demokráciának, a jogállam létrejöttének volt két kitüntetett pillanata mindenképpen. Igaz, 1989-ben, vagyis egy jó emberöltővel korábban.

Nagy Imre újratemetése a Hősök terén és a köztársaság kikiáltása a Parlament előtt.

A korabeli tudósítások szerint sokan mentek el ezekre az eseményekre és tényleg, sem a Hősök tere sem a Kossuth tér nem kongott. De azt sem lehet mondani, hogy soha nem látott tömegek vonultak volna fel hitet tenni a szabadság és a jogállam mellett. Ha a nevezetes 1957. május elsejei képet odatesszük a temetéséé mellé, hát, hát. Ahogy a köztársaság kikiáltása sem vonzott többeket valójában, mint egy diktatúrába hanyatló párt választás előtti erődemonstrációja.

Na és hányan mentek el a meghaladni kívánó diktatúrát jelképező Kádár temetésére, álltak sorba a ravatalánál? Kádár a kiszámítható rossz. Az ötéves Trabant kiutalás, a háromévenként útlevél, a Trapper farmer és a borjúlábszár pult alól.

A demokrácia hajnala. Hol a boldogság mostanában? A vasfüggöny leomlik.

Hová, hová?  Bizony, 1989-ben A Mariahilfer Strasse felé lódultak meg a népek. Gorenje hűtőgépért, kétkazettás magnóért, Fa tusfürdőért. A demokrácia és a jogállam már szépen közeledett, ami a széles néptömegeknek annyit jelentett, hogy a nagymama valutakeretével felvértezve végre hozzá lehet jutni olyan alapvető dolgokhoz, amelyek egy átlagos nyugati polgárnak a mindennapjaihoz tartoztak már rég.

Miközben itt késhegyre menő viták folytak a köztársasági elnök megválasztásának módjáról, alig 250 kilométerrel arrébb egymás sarkát taposva kapkodták az emberek a teflonos lábast, és a friss őrölt kávét vákumzárral.

Innen nézve az is szép, hogy annyian kiálltak a tanárok mellett, vagy támogatják a még létező független világot, a Klubrádiót vagy a színházakat, könyveket vesznek – miközben a közösből ömlik a pénz a zsebükbe. Bécs egyre messzebb megint.

Akkor menthetetlen? Ha ez az új diktatúra (autokrácia, féldiktatúra, maradék-köztársaság stb.) nem termeli ki a demokratákat, akik tudják, hogy ha nincs szabadság, akkor rövidesen a többség számára eltűnik fridzsider és újra csak egyfajta joghurtot lehet majd venni, akkor nincs sok esély. Igaz, mamelukként, de még rabszolgaként is lehet élni - hát nem így élt az emberiség többsége a teremtés óta?

Csak kicsit elszemtelenedtünk attól a Gorenjétől, mert azt hittük ez jegyben jár a szabadsággal.

Hát erre a hitre alaposan ráfáztunk.

Forrás: Dési János (Szabadság Klub)