Kétszer 45 perc. Ennyi idő állt szombaton a 72 ezer, 10, 12, 14 éves diák rendelkezésére, hogy legjobb tudása szerint megírja a 10-10 feladatból álló, középiskolai magyar és matematika felvételi tesztet. Utóbbi a nyolcadikosoknál különösen nehéznek bizonyult, sok diák sírva jött ki a vizsgáról. Joggal érezhetik úgy, hogy ezen a kétszer 45 percen múlik az életük, de legalábbis a következő 4-5 évük, mert javarészt ezen a teszten dől el, hol folytathatják tanulmányaikat.

Lesznek ugyan még szóbelik is, de ha nem sikerült elég jó formájukat mutatni most, elképzelhető, hogy be sem hívják őket szóbelizni a vágyott középiskolákba. A szakértők persze minden évben elmondják: nem kell ezen ennyire stresszelni, nem jön el a világvége, ha nem sikerül jól az írásbeli. A felvételizők 97 százalékát felveszik valahová az általános eljárásban, akiket nem, azoknak ott a tanév végi rendkívüli felvételi. Jut középiskola minden nyolcadikosnak, már csak azért is, mert 16 éves korig tankötelezettség van, valahova járni kell. Csakhogy ma egyáltalán nem mindegy, hova.

A rendkívül szelektív magyar iskolarendszerben a

legjobb képességű és legjobban felkészített diákok leválogatása a negyedik, hatodik osztályban kezdődik, a középiskolai rangsorok élén álló –  az érettségin, a felsőoktatási felvételin jó eredményeket elérő - középiskolák ezt folytatják nyolcadikban. Ezen iskolákba sokszoros a túljelentkezés. A felvételi versenyben azonban a gyerekek eddig sem azonos esélyekkel indultak. Az otthonról hozott hátrányokat az általános iskolák sosem tudták kiegyenlíteni, a családi háttér szerepe meghatározó az iskolai pályafutásban. A mostani nyolcadikosok ráadásul a covid idején léptek felső tagozatba, amikor még inkább a szülőkön múlt a tananyag kielégítő elsajátítása. Nem magától értetődő már az iskolák azonos tanárellátottsága sem – a nyílt napok első szülői kérdése: „Van-e elég szaktanár?” -, s már választási szempont a fenntartó személye is. Az egyházi iskolák ugyanis több állami támogatást kapnak, az alapítványi vagy egyetemi fenntartásúak pedig nagyobb szabadságot, s pedagógus utánpótlást. A tankerületek ellenben inkább kirúgják tanáraikat.

A kormány eközben erőlteti a szakképzést, szűkíti a gimnáziumi férőhelyek számát, emiatt a kevésbé erős gimnáziumokban is egyre magasabbak a ponthatárok. Persze nincs baj azzal, ha valaki szakácsnak vagy villanyszerelőnek tanul, de nem biztos, hogy ezt 14 évesen kell eldönteni. A pályaválasztásban laufot adó gimnáziumokba való bejutás érdekében így egyre több diák jár felvételi előkészítőre, ami rengeteg pénzt és energiát emészt fel, s nem épp a hátrányos helyzetűek lehetősége. A ponthatárok tovább emelkednek, az ördögi kör pörög, a diákok egyre túlhajszoltabbak.

Egy ilyen struktúrában mégis a (tehetősebb) szülők lennének a legjobban felháborodva, ha az egész felvételi tortúrát megszüntetnék, s például körzetes gimnáziumba kellene járnia a gyereknek. Pedig részben ez orvosolná a magyar iskolarendszer alapproblémáját, a rendkívüli szelektivitást. Ehhez azonban egyenlő feltételeket kellene teremteni minden középiskolában, és olyan kormányra volna szükség, amely egy valóban fontos ügyért harcol az oktatásban. 

Forrás: Varga Dóra (Népszava)