A munkások közül nem egyben a művészi tehetség igazi jelei mutatkoznak meg.
Alig több mint egy évvel a második világháború befejezése után Csepelen nemcsak az élet, az újjáépítés és a munka indult meg, hanem a művelődés is. A kultúra kapui megnyíltak a tehetségek és a műkedvelők előtt – a romos épületek miatt egyelőre ‑ az üzemekben. Mielőtt teljesen feledésbe merülne ez az időszak, a képek segítségével felvillantjuk az akkori tényeket. Nem változtattunk a koalíciós korszak nyelvezetén sem. A krónikás, nem kevés pátosszal, így beszélt:
„Csepel dolgozói, az ország újjáépítésének pionírjai, nehéz munkájuk után
időt szentelnek művészi hajlamaik kiképzésére és továbbfejlesztésére is.
A gyár előzékenysége és a dolgozók áldozatkészsége lehetővé tette, hogy szakszerű vezetés mellett festhessenek, rajzolhassanak és mintázzanak.
A munkások közül nem egyben a tehetség igazi jelei mutatkoznak meg.
Vannak, akik a szobrászatnak hódolnak.
A tanár szintén a gyár dolgozói közül való.
Akik nem vesznek aktív részt az alkotó munkában, mint modellek segítik a művészképzést.”
Forrás: Purczel Miklós Mafirt krónika 1946.
