Aki odafigyel Orbán Viktor nyári rendszeres tusványosi beszédjeire, nem szenved hiányt globális víziókból, emlékezetes bemondásokból, megmagyarázandó viccekből, néha provokatív gondolatbombákból. Egy másfél órás politikai beszéd mellé odaülni nem könnyű; a hívek az áhítathoz, az ellenfelek és kritikusok a megbotránkozáshoz keresnek anyagot, ha ezt megteszik.
Ahogy halad az idő, egyre jobban meglátszik, mennyi mindent tanult Orbán korábbi tanácsadóitól: Tellér Gyulától, Bogár Lászlótól, Lánczi Andrástól. Mégis, az eredmény valamiféle vegyesfelvágott; a banális megállapítások keverednek balgaságokkal, elhallgatással, és olykor kiáltó önellentmondásokkal.
Az idei tusványosi beszéd talán legfontosabb eleme egy új kezdeményezés: „a magyar nagystratégia” leleplezése volt. Kiderült, hogy
már két éve ezen dolgoznak, ehhez kellett a kormánynak vagy a kormányfőnek politikai igazgató is, de a mű még nincs kész, és ezért az alkotó sem pihen. Valami már van, de az nem az igazi. A fideszes nagystratégia alkotói felismerték, hogy a világgazdaság átrendeződőben van. Nahát! Meglátták, amit mindenki más is, hogy tudniillik a fejlettebb országok részesedése a globális termelésből visszaszorulóban van (Nyugat-Európáé gyorsabban, mint Észak-Amerikáé), míg a kevésbé fejlettek közül sokan fel tudnak zárkózni.
Az azonban már badarság, hogy itt a világok harcáról van szó, és hogy a Nyugat és Ázsia között hirtelen megfordul a mérleg nyelve. Valójában sok sikeres felzárkózási törekvés nyugati segélyek jó felhasználásával is történik.
Az is elkerülte Orbán Viktor figyelmét, hogy a tavalyi bővítés előtti BRICS-tagok közül Brazília és a Dél-Afrikai Köztársaság, az újabbak közül Egyiptom és Etiópia nem Ázsiában van. Emiatt pedig – állításával ellentétben – a BRICS mint laza együttműködési forma nem egyszerűsíthető le egy ázsiai sztorira.
Orbán világpolitikai sakkmesternek próbálja magát eladni, miközben egyetlen vezért lát maga előtt, ez pedig Donald Trump. Ha novemberben őt választják meg az USA elnökének, Orbán is felértékelődik, de ha mégse Trump lesz a nyerő, akkor jövő nyárra lesz másik Nagy Stratégiája a tusványosi látnoknak. Korrekcióra máskor is volt már szükség, például a demográfiai hanyatlás megfordítására kitalált intézkedések eredménytelensége miatt.
A történelmi vívmány, amelyről Orbán hosszasan értekezett Tusványoson, az a gazdasági tápláléklánc, amely összerendezni próbálja az óriási, közepes és kisvállalatokat, mégpedig a hazai tulajdonlás egyre növekvő részesedése mellett. Ennek a fideszes céghálónak a fenntartásához és bővítéséhez azonban folyamatos pénzügyi ügyeskedés kell, a külső forrásbevonás ilyen-olyan módozataival. Mindez az állampolgárok számára legkevésbé átlátható módon zajlik. Orbán ezúttal is elfelejtett beszélni arról, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően a közelmúltban egymilliárd eurónyi hitelt kellett felvennünk Kínától, miközben az EU befagyasztva tart fontos beruházási forrásokat. Az adósságráta drasztikus leszorításának belengetése már csak ezért is tekinthető orbitális humbugnak.
Valójában Orbán lemondott arról, hogy hazánk és az EU kapcsolatai az ő kormányzása idején megjavuljanak; a magyar gazdaság és társadalom számára zárva marad az EU helyreállítási alapja, és a kormány hazárd külső finanszírozással próbálja meg kihúzni a következő választásokig. Ha őszinte lenne, Orbán szólhatott volna arról, hogy hány kórházi osztály zárt be regnálása alatt. A magas infláció és a magas államadósság miatt ma a magyar állam többet költ adósságszolgálatra, mint az egészségügyre (közel 3000 milliárd forint), ami egyúttal azt is jelenti, hogy GDP-arányosan a magyar állam költi a legtöbb pénzt államadósság-finanszírozásra az EU-ban.
A legnagyobb probléma az, hogy a Tusványoson felvázolt nemzeti nagystratégia nem kínál semmit azoknak a magyaroknak, akiket az elmúlt évtizedben brutális rabszolgatörvénnyel és Európa-csúcstartó áfával zsigereltek ki.
A megalázott pedagógusoknak, a családokon és nevelőintézeteken belüli erőszak cserben hagyott elszenvedőinek. Mindazoknak, akik az EU legmagasabb inflációját kellett, hogy elviseljék a koronavírus-járvány utáni kilábalás időszakában. Azoknak a millióknak, akiket a megélhetési válság sújt, és azoknak a százezreknek sem, akik 2010 óta a jobb megélhetés érdekében vándoroltak Nyugatra, és a „posztnemzeti” állapotok ellenére tartósan ott is kívánnak maradni.
A posztnemzeti jelző használatával Orbán visszautal Jürgen Habermas német filozófusra, akinek e témában írott fontos könyve magyarul 2006-ban jelent meg. Orbán ráhagyná Nyugat-Európára a posztnemzeti utat, ha már ezt annyira akarják, viszont a Keletnek megköveteli a nemzeti keretek közötti fejlődés jogát. Ezzel kapcsolatban csak az egyik probléma az, hogy Orbán a „Keleten” (tehát az EU 2004 után csatlakozott országai körében) is elszigetelte magát, és a legtöbb kérdésben magára marad.
A nagyobb ellentmondás a nemzeti keret természetes létezésmódként való beállítása és a háború elutasítása között húzódik. Mintha nem tanulta volna meg régiónk (és hazánk) történelmét, amely arról szól, hogy a nemzeti keretek mesterséges, sokszor külső beavatkozás útján történő létrehozása, valamint a nemzetfogalom etnikai alapú meghatározása vezetett a 20. század során a tömeges jogfosztás példáihoz, és helyenként népirtáshoz is.
Ha más ok nem volna, már csak ezért is elfogadhatatlan, hogy Orbán Tusványoson meghirdetett új EU-politikája pusztán tranzakciós, vagyis üzleti jellegű. Ha kapna jobb ajánlatot, talán meg is fogadná, hogy kilépjen. Erényt próbál csinálni abból, hogy az EU-n belül elsáncolta magát, ami akkor sem elfogadható, ha tudjuk, hogy az EU jelen formájában nem tökéletes építmény. Éppen a tavaszi kampányok során hangzott el sokszor, mi mindent lehet tenni konstruktív hozzáállással egy ciklus alatt az Unió jobb működése érdekében.
Minden szóba jöhető integrációs forgatókönyv jobb annál, mint a kint- és bentlét határán való billegés,
amelyről Orbán a jelek szerint úgy látja, hogy a törzs- és alkalmi szavazóinak eladható. Ezzel a felelőtlen manőverezéssel szemben egy progresszív, a magyar társadalom széles rétegei számára vonzó alternatíva megformálásához széles baloldali egységre és karakteres szociális programra lesz szükség, mihamarabb.
Forrás: ANDOR LÁSZLÓ (Népszava)
