Soha nem tett még ilyet, Végig dolgozott életében tiszta lelkiismeretére mindig büszke volt.

Azon az éjszakán nem aludt egy szikrányit sem. Állandóan az öreg vekker mutatóját leste. Az asszony békésen szuszogott mellette, álmában a ráncai kisimultak.

Pontosan negyven éve mondták ki a boldogító igent. Az évfordulókra mindig tudott venni valami apróságot, legtöbbször virágot, de most már ilyesmire nem telik a csekély nyugdíjból. Kétségbeesett tervet kovácsolt.

A sötétben csendesen felkelt, viseltes ruháját magára kapta, majd kiosont a szobából. A bolttal szemközti kapualjat választotta. Soha nem tett még ilyet, tiszta lelkiismeretére mindig büszke volt. Csak idejében jöjjenek, aggódott magában, mert ha

késnek, oda az egész. Öt óra tájban aztán megérkezett a kis furgon. A rakodók gyorsan lepakolták a pékárut, és már ott se voltak. Hatalmas léptekkel indult a cél felé, majd a legfölső rekeszből kivett egy kétkilós kenyeret.

Szíve a torkában dobogott, alig bírt hazavánszorogni. Otthon a gardróbszekrénybe dugta el a zsákmányt.

Reggel a neje kiszámolta a bevásárláshoz szükséges pénzt. Egy fillérrel se többet. Első útja a virágüzletbe vezette. Kért egy szál szegfűt, csak úgy magában, ezután ment megvenni az élelmiszereket.

Amikor hazatért, a felesége éppen a szobában matatott. Előhalászta a kenyeret a rejtekhelyről. A virágot vázába helyezte, és az asztalon fekvő holmi közé rakta.

Párja szemében kövér könnycseppek gyülekeztek, amikor meglátta a tűzpiros virágot. Nem kérdezte, honnan van, miből van.

Forrás: Spányik Miklós (Népszava)