Itt van már január vége, de Csepel kerületvezetője és udvartartása hallgat,  pedig hej, de szeretnek bulizni, ünnepelni, fennkölt megemlékezéseket tartani. Egy hónapon át lett volna erre lehetőségük, de hallgattak mint.., de hagyjuk! A Csepeli Hírmondóban is csak tegnap jelent meg néhány sor. Blogunk korábban pótolta ezt a hiányt. Szerencsére nem maradtunk magunkra. Horváth Gyula, Csepel közéletének ismert résztvevője így írt a kerületvezetők által eltitkolt jeles évfordulóról:

„Január elsején ünnepelhettük volna Nagy-Budapest megalakulásának 75. évfordulóját. Csepel jelenlegi szeparatista vezetői azonban nem láttak a dologban népszerűség növelő opciót. Karácsony Gergely főpolgármestert ez alkalommal Újpestre látogatott és ott mondott megemlékező beszédet. Pedig közelebb lett volna Csepel! Csepel azonban mindig mindenkinek olyan volt, mint a forró krumpli.

A politikai rendszerek többsége az 1800-as évek második felében ide telepedett ipar, és a vele szorosan összekapcsolódó munkásság miatt idegenkedve nézett rá! Bizonyára a nagy Budapestbe való befogadásának is lehetett némi politikai alapja.

1950-ben Magyarországon a szocialista rendszer képviselte a hatalmat. Elveik és jelszavaik a munkások hatalmát éltették! Így a csepeli munkás-kerület kihagyása a Nagy-Budapest bővítési programból, a hatalmi elvekkel is szembement volna. Meg is változtatták a társadalmi viszonyokat, benne elsősorban a

munkaadók és munkavállalók helyzetét. A gyárakban, üzemekben irodákban. Megváltoztatták az önkormányzatiságot is, és helyébe a tanácsi rendszert helyezték.

A fentiek nagyban befolyásolták a bővítési folyamatot, de a lényeg Csepelnek, - és a többi Budapest körüli településnek - a fővárossal kialakult egyre szorosabb és egyre szélesebb körű összefonódása volt. Nagy Budapest tehát jogilag lehet egy politikai döntés hatása, de valójában egy hosszú ideig tartó szerves kapcsolódás, egymáshoz csiszolódás következménye. A politika 1950-ben csak annak adott jogi formát, ami valójában már meg is volt!

1950 óta eltelt 75 éve, nem csak az emberi életben, de a társadalmi, gazdasági, közigazgatási centrumoknak számító városok fejlődésében is nagy időnek számítanak. A dinamikus fejlődés ennyi idő alatt nem csak kitölti a számára korábban rendelkezésre álló teret, hanem ki is növi. Budapest is kinőtte azt a ruhát, amit 1950-ben szabtak neki.

A város fejlődése és jellegzetes szerkezete mára újból olyan helyzetbe került, ahol megint érdemes lenne elgondolkodni a bővítés lehetőségén. A fizikai kapcsolatok, az adottságok, az agglomerációba települt munkahelyek egyre növekvő száma, valamint a környező településekre költöző „pestiek” itt is kialakítják a fővároshoz való tartozás igényét. Nagyon hasonlókat lát a ma embere, - a kornak megfelelő viszonyrendszerben és egy fejlettebb társadalmi környezetben - mint amit láttak az előző generációk a 1900-as évek derekát megelőzően, a mostani külső kerületekben. Az 1950-ben kialakított Nagy-Budapest külső peremén, egyre nagyobb agglomerációs települések jönnek létre. Ezek a települések néhány helyen teljesen összenőnek a fővárossal. Vannak utcák, amelyik egyik fele Budapest, másik meg az agglomerációs település. (ilyen Csepelen a Tihanyi út)

A világvárosi infrastruktúra szükségszerű bővülése pedig, sok esetben törvényszerűen tolódik a városon kívüli területekre. Ezek a vasúti és közúti körgyűrűkön kívül a szolgáltatások raktározási lehetőségeinek kiépülésében öltenek testet. A mai agglomerációs települések tehát már nem kizárólag olyan alvó városok, ahová a fővárosban dolgozók pihenni járnak, hanem egyre növekvő arányban olyanok is, ahol a budapesti élet kiszolgálását végző termelő és szolgáltató egységek, és termelő vállalkozások is megtelepedtek.

Az európai emberek életvitele abban is megfoghatók, hogy elsősorban az alacsonyabb lakó és munkahely számára használt épületeket kedvelik. Itt a felhőkarcolók inkább a kuriózumot, mint az általános igényt jelentenék. Ez is lehet az oka annak, hogy a fővárosi lakosság nagyarányú távozása a belső kerületekből, a vágyott kertvárosi, emberi környezetbe, egyre nagyobb arányokat ölt! Tény, hogy Budapest nem „felfelé”, hanem szélességében nő!

A szerkezetében ily módon összekapcsolódó települések mindegyikének érdeke lenne a sajátosságaik megtartásán túlmenően, az egységes koncepciókra épülő demokratikus városvezetés létrehozása. Közel nyolc évtized elteltével ennek a dolognak a komoly megfontolása mindenképpen elengedhetetlen”

Forrás: Horváth Gyula közösségi (fb) oldala