A sötét oldal most Washingtontól Budapestig ünnepel, de megjegyzem, már hosszabbodnak a nappalok, több a világosság. Most azonban még itt tartunk: Trump átvette a hatalmat és rövidesen kiderül, hogy mennyit sikerül lebontania az amerikai demokráciából, kialakítani egy új világot, ahol a régi szabályok semmit sem érnek. Simán meg lehet fenyegetni más országokat, hogy elfoglal belőlük egy részt, vagy az egészet.
Kilóra meg lehet venni a nagy cégek vezetőit – oké, sok megatonna az. Én már ott is hagytam az X-nek nevezett Twittert, most nem lennék a helyükben. Szervusz Bluesky. Barátkozni mocskos és gyilkos diktátorokkal – jó persze csak négy év, de hosszú lesz, az biztos.
Nem beszélve az itthoni triumfáló, kitiltott legények kurjongásáról, azt bizony kellemetlen lesz hallgatni. Jaj de kár viszont, hogy Orbán mégsem ment oda a beiktatásra, pedig, hogy lehetett volna lelkesedni érte. Még csinos öltönyt is biztos csináltatott volna, aztapaszta. Én már a bevonuló zenéjét is kitaláltam. Majka Csurran-cseppen, Bindzsisztánban játszódó daljátékának a hangjaira lépkedhetett volna be. Persze zsebre dugott kézzel kapaszkodva az új nadrágjába, ahogy szokta.
Majka és dala: tegnap este, amikor ránéztem, 4 millió 400 ezernél jártunk, ma kora délután at ötmilliót nyaldosta a számláló higanyszála. Jó, egy Tóth Gabi-Ákos duett bármikor félkézzel lenyomja ezt, nem beszélve az esztétikai élményről.
Valóban, a kis vezető és családja, barátai és üzletfelei népes tábora lop, rabol, amit már régóta sejtünk, hogy nézni is tereh. De talán akad pedagógiai haszna, ha
„A Magyar Kultúra Napján egyáltalán nem esik szó a kultúra kifejezés másik értelméről. Az ugyanis nemcsak az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége, a művelődésnek egy adott területe, illetve valamely korszakban, valamely népnél való megnyilvánulása, hanem valakinek a művelt volta, műveltségé (például zenei kultúrája) és valaminek a kulturált volta (például írás- és beszédkultúra, beszélgetés- és vitakultúra, politikai kultúra, sztrájkkultúra), amelyeknek szintén lehetnek – sajnos nemcsak ünneplendő, hanem javítandó – magyar sajátosságai. A vitakultúráról keserű tapasztalatai lehetnek bármelyikünknek, elég említeni közbeszédet, a világháló fórumain érvek nélkül vitatkozó, szemellenzősén veszekedő, fröcsögő barbárokat…” (Varga Violetta – Csepel újság 2010.)
Deák Dániel (képünkön) közpénzszivattyú kormányerőnek sok mindent köszönhet az emberiség, de mind közül a legismertebb az a jól mémesíthető találékonyság, amivel skrupulusok nélkül serénykedik a Fidesz hátsó fertálya (vö.: farhátország) körül. Nélküle például sosem tudtuk volna meg, hogy Majka csak a pénzért írta meg a Csurran, cseppen című dalát Bindzsisztán korrupt diktátoráról.
Olyan rossz állapotban van a Gubacsi híd, hogy sebességmérővel nézik, elég lassan mennek-e át rajta a vonatok. Jelenleg már csak óránkénti 5 kilométeres "sebességgel" haladhatnak.
A "nemzet' és a "magyar" szóval leöntött politikai programok nem helyettesítik az észszerűséget, főként a gazdaságban. Amikor Orbán ráült erre e szegény Magyarország nevű járgányra, az nem volt a legrosszabb állapotban, hiszen előző hajtója éppen egy nagyjavítással végzett, és a 2008-as pénzügyi világválságból kihízva, legalábbis működőképessé tette. Aztán az Orbán-rendszer kocsija befutott az uniós pénzesőbe.
A csepeli önkormányzat weblapján, az üvegzseb oldalon 2024-ben 29 db Gerulus Kft-vel kötött szerződés került feltüntetésre, általában jóval később, mint az aláírásukra sor került. Aláírásuk egyébként két fontos dátum köré csoport köré csoportosítható. Az egyik a június 9-i önkormányzati választások előtti néhány napban hirtelen 10 szerződést írtak alá, a másik a szeptember 30-a, amikor lejárt az öt évvel ezelőtt megválasztott képviselő-testület mandátuma, amikor szintén 10 szerződés került aláírásra.
A Fenyves óvoda szülői munkaközössége nem adja fel! A Csepeli vagyok csoport közösségi oldalán tették közzé: Mentsük meg a Fenyves óvodát! címmel,
A mai napig az ország egyik legrejtélyesebb megoldatlan bűnesete a hétéves gyulai Szathmáry Nikolett meggyilkolása.
Hatvan éve is szépek, aranyosak voltak a csepeli lányok. Bekerültek az újságba, ezzel a képaláírással: „Egy kis terefere, munka közben. Elek Zsuzsa, Katona Mária és Mohácsi Edit, a Jedlik Ányos Gimnázium I/e osztályának politechnikás kislányai a Vasműben”
Nem csak az idősebbek ismerik Vámos Miklós és a Gerilla együttes régi dalát: „Nincs semmi baj se még, / csak a szomszéd háza ég…” Megint ég a szomszéd háza, méghozzá nem csak egyé. Ukrajna vérzik. Szlovákiában – ha óvatosabb külpolitikával is – Orbán eszmetársa regnál, Romániában aggasztó előjelei vannak egy populista kalandor elnökké választásának. Mindkettő veszélyt jelent a magyar kisebbségre is, de az eddig a védelmüket ígérő Orbán most a füle botját se mozgatja. És most bedőlni látszik az irigyelt osztrák demokrácia, a mindig utolérni akart Bécs is.
Tavaly 12 képviselő egy szót sem szólt, 23 pedig mindössze egyszer szólalt meg az Országgyűlésben. Van ennek jelentősége manapság a politikában? Aligha. Évek óta a fejünk felett hozzák ugyanis a törvényeket, érdemi vita, diskurzus az Országház falain belül nem zajlik. 
„Amikor sötétedik, az egész falu elindul az erdőbe...” Fát lopni bűn, de a szükség nagy úr, ami nemcsak Bánk bán Tiborcát kényszerítette lopásra.
Németh Szilárd felsőbb hatalmaktól vár útmutatást. A kiadott fideszes pártfeladatnak megfelelően, a kormány szlogenjeit szolgai módon átvéve, évek óta dicsőíti a kormányt, Orbán Viktort és Trump amerikai elnököt. A saját fb oldalán Orbánt idézve azt írta, hogy Trump harcostársunk, egy patrióta, aki ugyanazon értékekért harcol, mint mi itt Magyarországon.
Ráadásul, nyilvános forrásokból is lehetett értesülni arról, hogy efféle esemény előfordulhat. No de Rogán nemcsak a titkosszolgálatokat felügyeli, hanem a száz és száz milliárdokat felemésztő állami propaganda is hozzá tartozik. Gondolnám, hogy ha már ott a fenyegetés és van alkalom a propaganda kampányra, akkor esetleg még időben kidolgoztatott valami remek tervet, hogy ha beüt a mennykő, akkor aztán beinduljon a tisztára mosó gépezet.
Nem volna sokkal jobb a helyzet, ha a Munkásotthonban vagy a Királyerdei Művelődési Házban rendeznének Wass Albert-estet. De nem! A régi-új kerületvezetőnek csak az a jó, ha öt éve folyamatosan a nyilas keretlegények által kivégzett, Radnóti Miklósról elnevezett csillagtelepi művelődési házban emlékezik a nyilas eszméket haláláig meg nem tagadó, háborús bűnökkel vádolt, Amerikáig menekülő erdélyi grófra. A csepeliek arcába tolja a polgármester: ő ezt is megteheti. Megteszi újra és újra.
Németh Szilárd a szomszédos pesterzsébeti városháza előtt , amikor nem dicsérni, hanem temetni ment ujjongva a magyar független sajtó egyik utolsó mohikánját.
A Fenyves óvoda épülete az egyik legértékesebb ingatlan a bezárásra kijelölt hat gyermekintézmény közül. Úgy látszik Borbély Lénárd semmit sem tanult, és semmit sem felejtett Németh Szilárd kerületi karrierjéből
A Fidesz nem vész el, csak átalakul – nagyjából így lehet summázni, hogy a Budapesten az egykor még Fiatal Demokraták Szövetsége néven ismert párt immáron becsapós álcivil kamuoldalon keresztül próbálja megszerezni polgárok adatait, frissíteni velük a Kubatov-listát. Nagyjából ahogy szekták, fogyasztómegtévesztő cégek csinálják, amikor már nem közölhetik a nevüket, mivel az már annyira lejáratódott, hogy tízből nyolcan azonnal rájuk csapják az ajtót ha saját nevükön kopogtatnak.