Félreértés ne essék: a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere (NER) szemétkedni még tud, nyilván lesz, akivel fog is, és rengeteg kárt, bosszúságot tud okozni a magyarságnak. A jövőt azonban már felettük, nélkülük írják.
Mindenki megnyugodhat, Magyarországnak jó eséllyel egy darabig még nem lesz vége, a sajtónak nem lesz vége, a civil társadalomnak még annyira sem. A füredi frakcióülésről kiszivárgó fenyegetőzések egyszerűen csak annak a jelei, hogy Bindzsisztán vezére pánikol, egyre súlyosabb marhaságokkal próbálja fenntartani mindenhatóságának hitét sleppjében, radikalizálódik, ami minden rendszerválság kísérőjelensége.
A fizikai valóság meg az: Bindzsisztán urának ma már Spanyolországig kell utaznia, hogy a piacon együtt virslizhessen néhány hétköznapi magyarral, mivel egy fővárosi piacon leanyáznák, vagy semmibe vennék. A mostani Fidesz-frakcióülést a Kárpát-medence lőporos hordójának számító Balatonfüreden is olyan biztonsági készültség közepette tartották, mintha a
Megkezdődött a meg nem valósult és a meg nem valósítható 2024-es, valamint a korábbi választási ígéretek kármentése. A 21. kerület vezetői, az Orbán-kormányhoz hasonlóan, nem vállalják a valódi, stratégiai szintű fejlesztéseket. Látványberuházásokkal, bulikkal operálnak. A jelentős szakmai munkát, a széleskörű együttműködést igényló feladatokat, nagy ívben elkerülik. A kudarcokért mindig másokat tesznek felelőssé
Orbán Viktor 1989-ben tízezer dollárt kapott Sorostól oxfordi képzésre, az alakuló Fidesz eszközeire négymillió forintot költött, 4,2 milliót pedig készpénzben adott át. Korábban a Fidesz-vezetést kibocsájtó Rajk Szakkollégiumnak hatmilliót, a Bibó Szakkollégiumnak 5,8 milliót adományozott. A mai Orbán és a mai Fidesz agyréme alapján tehát a Fideszt is ki lehetne tiltani Magyarországról. Kétségtelen, érdekes látvány lenne egy hontalan státusban, vagyis illegálisan Európában bolyongó Fidesz a vezérével, Orbánnal az élen.
Befejezéséhez közeledik hat csepeli óvoda bezárásának kálváriája. Egy hét múlva kt-ülésenn Borbély úr és baráti társasága tesz pontot a botrányos ügy végére. Eléggé tisztességtelen módon. Borbély Lénárd és társai a - változatlanul Ábel Attila gondnoksága alatt álló - kerületi lapban, álcázva magyarázzák a bukásra álló bizonyítványukat. Még a címben sem merik leírni azt a szót, hogy óvoda. Tisztességtelenül, mert a Csepeli Hírmondóban ebben a témában publikált Hatékony és fenntartható működés a számok tükrében című cikk kísérletet sem tesz az óvodabezárásokkal kapcsolatos ellentétes vélemények bemutatására.
Rogán Antal nem Deák Ferenc tanítványa! Deák Ferenctől, a haza bölcsétől kérdezték, hogy milyen törvénnyel szabályozná a sajtót. Azt felelte: hazudni nem szabad. Rogán erről hallani sem akar.
Nagy Márton sem az önkormányzatok mentőövét keresi. Az elmúlt öt évben jelentősen romlott a magyar önkormányzatok anyagi helyzete. Hiába nőttek ugyanis papíron a költségvetési támogatásaik, az elvont szolidaritási hozzájárulás és a magas infláció ezt mínuszba hajtotta. Ráadásul a kormány hol a koronavírusra, hol más érdekekre hivatkozva további adókat von el a településektől, ezek eredője a pénzügyi kivéreztetés.
Váltás következik. Erről persze meglehet a véleményünk és joggal mondhatjuk azt, hogy nahát, nahát. Harsány liberálisból könnyedén lesz szenvedélyes fideszes, afféle zsebduce. Nyúljásh Paczalos Szilárdnak ezért igazán nincs oka a felháborodásra, ő igenis tudhatná, hogy ez így megy még akkor is, ha ő MOST MÉG egyelőre marad, ahol van.
Tényleg erre büszke Borbély Lénárd? Már egy helyi rendeletbe is belefoglaltatta a hamis dicsőséget. A krumpli-, hagyma- és más fajta osztogatások azonban valójában csak kommunikációs, populista trükkök, de nem oldják meg a valóban rászoruló csepeli ezrek mindennapi gondjait
Újabban csupa, csupa jó hír érkezik a kisembernek, hogy a rokoni és kliensi körnek továbbra is folyamatosan juttatott százmilliárdok mellett neki is csurran-cseppen. Úgy, ahogy ez eddig is volt, és ami olyan szépen aládúcolta, mit aládúcolta!: gránitszilárdságúvá tette a rezsim neofeudál épületét.
A tizenöt éve hatalomra került csepeli fideszesek a "kenyeret és cirkuszt a népnek" elv alapján a cirkuszt favorizáltak, ezért egyre-másra hoztak hangulatjavító, népszerűsködő intézkedéseket. A korábban szinte ismeretlen „bulizós” rendezvények gyakorivá váltak és az ideológiájukat alátámasztó (a Rákosi rendszerhez hasonló) emlékmű állítások (olyan személyekről, akiknek semmi köze Csepelhez) százmilliós nagyságrendet képeztek! A kerületi kiadások nagysága olyan méreteket öltött, hogy egy „normális” a költségvetést össze is döntött volna.
A 13. havi nyugdíjról szóló javaslatot 2002-ben Medgyessy Péter kormánya nyújtotta be. A korabeli jegyzőkönyv szerint – pár perc kereséssel ez is megtalálható - egyetlen fideszes sem támogatta. Nemmel szavazott például Semjén Zsolt, Rogán Antal, Szijjártó Péter (képünkön). 55-en pedig még erre sem vették a fáradságot, Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Varga Mihály, Lázár János, Selmeczi Gabriella vagy éppen Deutsch Tamás ott sem volt. Tehát, ha rajtuk múlik, ma nincs 13. havi nyugdíj, ahogy nem lett semmi az általuk ígért 14. haviból sem.
A kerületvezető kincstári (önkormányzati) médiája és a személyes közösségi (fb) oldala teljesen elhallgatja az óvodabezárásokat ellenzők véleményét, szakszerű hozzászólásait. Szerintünk a polgármester által kierőszakolt novemberi javaslat mindenáron való elfogadtatása, a józan mérlegelés, a kompromisszumok közös kimunkálásának hiánya, már több mint bűn: HIBA!.”
Egyértelmű trend rajzolódik ki 2025 elején: a radikalizálódás erősödése és az erőszak, szélsőségesség veszélyének növekedése. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szélsőségességhez vezető út meglehetősen hosszú. Eltérő erősséggel keverednek benne a polarizálódás, diszkrimináció, kirekesztés, démonizálás, gyűlölködés és dehumanizálás elemei. A folyamat veszélyességét növeli, hogy lassú és észrevétlen. Minél tovább tart és minél szélsőségesebb a kimenetele, annál mélyebb sebeket ejt, annál nehezebb a gyógyítás.
A Fideszben tenyésző ragály, az idegenügynök-szindróma kórokozója meglehetősen magas, és egyre növekvő koncentrációban van jelen hazánkban. Hogy komoly a baj, az persze a tömeges tünetekből is látszik.
Óvodák kálváriája tisztességtelen körítéssel – Háziorvosok hiánya és túlterhelése (képünkön a Vénusz utcai rendelő) – Hagyományos bálozás - Mit visz az Orbán-kormány Csepelről?
Még mindig a kegyelmi ügy politikai sokkhatása dolgozik. Csak semmi balhé, ami a hétköznapi életet, az emberbarát kormány új imázsát érinthetné, és karcolná meg, csak semmi vonulás és tüntetés az utcákon, ami érzelmeket, és indulatokat kelt. Néhány rendőr odadobása egy olyan gyakorlatért, ami amúgy nyilvánvalóan rendszerszintű, igazán nem nagy ár, és pár apró intézkedésen, meg főleg dumán kívül nem kerül semmibe.
Ha Borbély Lénárd és csapatának tagjai nem akarnak tárgyalni semmilyen módosításról, miről egyeztettek? A határozat végrehajtásáról? Miért kellett ezt eltitkolni? Talán suba alatt már a februári előterjesztés is elkészült januárban vagy még korábban, amely képet ad majd az egyeztetések szívet-lelket melengető eredményéről, s a javaslatot támogatók Borbélyt éltető kis csasztuskákkal készülnek a közelgő képviselő-testületi ülésre?
Ami biztos, mert megtörtént: a Puli és a Cirmos sétány között a volt pedagógus szállót lebontották. A területet az önkormányzattól megvásárló vállalkozó - a szomszédos környék lakosságának előzetes tájékoztatás nélkül - 153 lakás felépítésére kapott végleges, jogerős engedélyt, de egyelőre nem építkezik. Mi lesz a folytatás?
Eszem a zuzáját, a miniszterelnök olyan aranyos volt a rádióban! Sok puszit küldött a nyugdíjasoknak. A nagyvárosi nyugdíjasoknak, persze toll a fülébe, ott túl kevesen szavaznak a Fideszre.