A közelmúltban fellángolt ellenségeskedés Csepelen nem egy újabb vitatkozási hullám jelei, mint ahogy Ábel Attila a Fidesz propagandistája jellemzi, hanem a régi újabb epizódja.

Az alapvető ellentét a hatalom és ellenzéke között abban rejlik, hogy a hatalom még ugyan nem nyíltan (inkább sunyi, figyeléses, besúgásos,) de bizonyos értelemben terrorisztikus (kirúgásos, félelemkeltéses, utánanyúlásos, személyi kultuszos) diktatúrát próbál építeni!

Az ellenzék pedig különböző mértékben és tűrésvilággal, demokratikus.

Míg a hatalom Csepelen monolisztikus egységet alkot, addig az ellenzék megosztott és hektikus. A hatalom és az ellenzék között annak ellenére sem kontúros a határvonal, hogy értékrendszerük ellentétes. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy

az ellenzék tagjait Fideszen kívüli összes politikai erőre alkalmazza a kormányzó erő.

A kormányzásban csupán látszólag nem résztvevő Jobbik, valójában csak az irányítási kollektívától való elkülönülésben és a retorikájában ellenzéki. Ötletei, cselekedetei, programjai inkább inspirálói, mint kritikusai a rendszernek. A háttérmutyizás, az érdekazonosság, és az antidemokratikus illiberális rendszer, a szellemi közös gyökérzet, biztos támasza (rejtett tartaléka) a mostani vezetésnek. A Jobbik sokkal inkább a Fidesz törzsállományába ágyazott és az ellenzék soraiba idegen testként kinyomott anyag, minthogy az irányítás valódi, ellenpontja lenne.

Az LMP helyi súlytalansága is a kormányzó erőket erősíti. Se karakter, se elképzelése. Egyetlen törekvése, hogy önállóságát jelezve elkülönüljön mind a jobb, mind a baloldali erőktől. Ez hatásában természetesen a baloldaliság ellenes látszatot kelti. /Csepelen kezdettől (2014) érezhető volt az a különleges kapcsolat, ami a közelmúltban a Schiffer-Kövér paktumban az elmúlt napokban napvilágra jött./ Úgy viselkedik mintha a Fidesz „kijáró embere” lenne. Az alapelvet és a demokráciát illetően igen megengedő, gyakran az opportunizmus határát is átlépően kompromisszum kész és elnéző.

Ugyan szavazataival még nem, de hallgatásával (néha a megszólalásával) mindenképpen támogatja a kormányzó erőket. Ez a bejutási küszöböt alig elérő két (ellenzékinek, csak Fidesz terminológiában mondható) pártnak szavazta a kormányzó többség az ellenzéknek járó bizottsági funkciók kétharmadát. (Valójában ezért volt fontos neki egy „ellenzék fogalomkörbe sorolni a nem kormányzó pártok mindegyikét)

A valódi demokratikus ellenzéket képviselő MSZP, DK, PM összesen egy funkciót kapott.

Mint látható ez a rendszer is a többség kirekesztésére, a kritika elhallgattatására, és ezzel együtt a diktatórikus irányítás mind erősebb alkalmazására szolgál. Ebben az ellenzékre erőltetett kilátástalan helyzetben sem egységes az igazi ellenzék.

Vannak, - akik a fent elmondottak ellenére - a kompromisszum, a kormányzókkal való kiegyezés lehetőségét keresik. Az elhallgatott kritikák, túlzottan is udvariaskodó körmönfont véleménynyilvánítások, a távolmaradások a zűrös napirendektől, a meg nem szólalás a költségvetési vitában, valamint a demonstratív jelenlét a nacionalista, revansista, a helyi kiskirályokat önmutogató rendezvényein, mind az ellenzék hibás reflektáló készségét, a megmaradt egyetlen fegyverének, a kritikának az élét csorbítják.

A küzdelem, ami Csepelen zajlik, nem emberek egymás közti harca, (a Fidesz uralta egyoldalú, irányított és hazug sajtóhíreivel ellentétben) hanem az elvek ütközete!

A demokratikus európai gondolatnak, a haladásnak és a humanizmusnak a küzdelme egy bigott bezárkózó, mindenkiben ellenséget kereső, gyűlölködő, a hatalomhoz, valamint annak anyagi előnyeihez körömszakadtáig ragaszkodó, és arisztokratikus vágyakat tápláló elit illiberális önkényével szemben. Az Alkotmány helyébe állított egy párti alaptörvény, a köztársaság száműzése az államforma címéből, az országban Csepelen meg a revíziós emlékmű a címer (de a gyászlobogó önkényes használata is) nem forma, hanem tartalom! Megmutatja igazi arcukat, igazi törekvésüket.

Ez pedig egyértelmű: az európai és magyar forradalmaknak, a csepeli évszázados dolgozói küzdelmeknek, az egyenlőségért vívott harca eredményeinek az annulálására törekszik. A szemünk előtt lejátszódó esemény, folyamat immár egyre nyíltabban a hatalmat magukhoz ragadott vezetői rétegnek, a köz értékeit, vagyonát, magukévá konvertálóknak, kiváltságára alapozott szélsőségesen diktatórikus önkormányzati rendszerének kiépítésére irányul.

Az itteni egyház asszisztálása e folyamathoz, a katolicizmus Ferenc pápa által képviselt modern irányzatát elvető erőinek beépülését mutatja a gyakorlati politikai rendszerbe. Gyakorlati közreműködésük, instrukcióik, erősítik a megkülönböztetésre és a kirekesztésre épülő, a hatalomtól megrészegült, deviáns vezetők törekvéseit.

Csepelen, 2010 óta nem az emberi egyenlőség szelleme, a törvény, a jog és a rendeletek, hanem a haszonszerzés, a felsőbbrendűség, a haveri kapcsolatok, az uram-bátyám dzsentrimódi előnye, és az arisztokratikus feudalizmust idéző kiváltsága érvényesül.

A személyre, rokonra (keresztapától, sofőrön át a fafaragóig) épülő, a smúzolás és hallgatás jutalmazására, valamint a szókimondás megtorlására alapozott rendszer térfoglalása pedig az egész országot romba döntheti. Ebben nincs kompromisszum!

Ezt egy demokrata csak elutasíthatja!