CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Jurij Gagarin ötvenöt évvel ezelőtt: az első ember a világűrben!

2016. április 12. 05:07 - csú

gagarin-fekete-feher.PNGMa van ötvenöt éve annak, hogy 1961. április 12-én Jurij Gagarin végrehajtotta világtörténelmi űrrepülését, amely egyben az emberi űrutazás kezdetét is jelentette. Gagarin a Vosztok-1 űrhajóval  Bajkonurból indult  a világűrbe, és  108 perc múlva visszatért a Földre.

Pojéhali ! (Indulás) – mondta Jurij Gagarin a start pillanatában. Pár perccel később jelentette a repülésirányító  központnak, hogy érzi a megterhelést, a vibrációt, és  mindezt jól viseli. Aztán megváltozik  Gagarin hangja, érezhető az öröm, a lelkesedés. A hajtóművek zaját túlkiabálva fiatal és vidám hangon közli, elsőként az űrből az emberiség történelmében: "látom a Földet"...

A sikeres űrrepülés után Gagarin, az addig ismeretlen szovjet pilóta a világ legismertebb embere lett. Neve és fényképe az újságok címoldalára került, tettéről sugárzott képet a televízió, mondott kommentárokat a rádió, róla beszéltek az emberek.  Gagarint őrnaggyá (később ezredessé) léptették elő, megkapta a Szovjetunió Hőse címet és a Lenin-rendet. Körbeutazta az egész világot, állam- és kormányfők fogadták, elhalmozták kitüntetésekkel, még életében holdkrátert, ásványt, utcákat, tereket, brigádokat neveztek el róla. A hithű kommunista Gagarin mindig és mindenütt kiállt hazája és rendszere mellett. A korabeli szovjet titkolózás miatt azonban még ma is akadnak, akik kétségbe vonják űrrepülését és elsőségét.

gagarin-1.PNGAbban az időben ő volt az egyetlen szovjet ember, akinek megjelenése mindenhol rokonszenvet keltett, és mindenütt szívesen látták, bárhová is ment. Rajongtak érte, tízezrek éljenezték nemcsak a szocialista blokk országaiban, hanem Nyugaton is, ahol népszerűsítette a Szovjetuniót.

Jurij Gagarin áprilisi űrutazása után a világ számos országába ellátogatott, így járt Csehszlovákiában, Bulgáriában, Finnországban, Angliában, Lengyelországban, Kubában, Brazíliában és Kanadában, mielőtt Magyarországra érkezett volna. Mai szóval világsztár lett.  A Népszabadság például „korunk hősének” nevezte, aki megjelenésében, tulajdonságaiban, tudományos ismereteiben és megfigyeléseiben megvalósította az ember legmerészebb álmát, az ember űrutazását, hiszen űrhajójával, a Vosztok–1-gyel elsőnek lépte át a kozmikus sebességet, és az ember által még el nem ért magasságban körülrepülte a Földet.

Miután a rádió először bemondta és a napilapok hírül adták, hogy Gagarin – eleget téve a magyar nép és a magyar kormány meghívásának – hazánkba látogat, az egyik legfőbb beszédtéma országszerte e látogatás volt. Az emberek otthonaikban, munkahelyeiken, az utcákon és a járműveken véget nem érően kommentálták a hírt, és készülődtek Gagarin fogadására.

Gagarin magyarországi látogatásáról ITT OLVASHAT RÉSZLETES ÖSSZEFOGLALÓT.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr168580236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása