Hosszú volt a böjt: a magyar válogatott negyvennégy esztendő után kedd este hat órától lép ismét pályára Európa-bajnoki mérkőzésen.
Hegyi Iván cikke:
Harminc év és négy nap után eljön a különleges pillanat: valódi tétre menő tornamérkőzést játszik a magyar labdarúgó-válogatott. Ilyesmi legutóbb a mexikói Leonban fordult elő – az ottani stadiont Nou Campnak hívják –, ahol a franciák 3-0-ra győztek a Disztl Péter (napjainkban 56 éves) – Sallai (56), Róth (56), Garaba (57), Varga József (61) – Hannich (59), Kardos (56), Détári (53) – Kovács Kálmán (50), Dajka (57), Esterházy (60) kezdő tizeneggyel kivonuló honfitársaink elleni vb-csoportmeccsen.
Noha az akkori és a mai csapat között van különbség – és nem a jelenlegi javára –, a mostani játékosok remélhetőleg nem lesznek az ötvenen, hatvanon túl, amikor a magyar válogatott legközelebb megjelenik a kontinens vagy a földkerekség nagy vetélkedőjén...
Ami Európát illeti, negyvennégy esztendő múltán – a legutóbbi fellépés 1972. június 17-én Liege-ben, a Belgium ellen 2-1-re elveszített Eb-bronzmeccs volt – mutatkozik be az öreg földrésznek a magyar csapat, s azzal az osztrák együttessel találkozik, amely újonc volna az Eb-n, ha
Ausztria nem rendezte volna meg 2008-ban – Svájccal közösen – a kontinentális seregszemlét. De amilyen ritkán bukkantak fel a felek az Európa-bajnokságokon, hajdanán olyan gyakran látogatták meg egymást: a bordeaux-i mérkőzés a 137. lesz a két ország nagy hagyományú találkozóinak sorában. Ám a 28-szoros válogatott Szélesi Zoltán, aki még 2015-ben is szerepelt a nemzeti együttesben, újabban pedig Bernd Storck szakvezető asszisztense, azt tartja: a legbarátságosabb küzdelem, a mindkét oldalt érzelmileg is megmozgató „szomszédháború” ma már csak délibáb; nem véletlen, hogy tíz éve először kerülnek szembe egymással Ausztria és Magyarország legjobbjai.
Emóció azért van, bőven...
Lang Ádám például kijelentette, hogy ezt az eseményt a huszonegyedik század magyar labdarúgójának csodálatos élményként kell felfognia, mert lehet, az életben csak egyszer történik meg vele, hogy a buszban ül, és honfitársak sokasága integet neki. Storck is megemlítette hétfőn: az autópályák tele vannak magyar szurkolókkal – magam egy szlovákiai magyar családdal és egy fekete pólós társasággal találkoztam Carcassone magasságában –, azaz forró a hangulat, de a csapatot illetően mind a fejnek, mind a vérnek hidegnek kell maradnia. A vetélytárs – tette hozzá – tagadhatatlanul esélyesebb, ám a pótselejtező előtt a norvég együttes is favoritnak tetszett...
Az osztrákok többsége ugyanazt mondja, amit a magyarok. A szerb szülőktől származó Zlatko Junuzovic – akit a „sógorok” kulcsemberei között tartanak számon – kijelentette: „Bármi történik, ez a torna pályafutásom fénypontja. Társaimmal együtt lázban égek.” Marc Janko arra emlékeztetett, hogy az első osztrák Eb-kvalifikáció bebizonyította: helyes az irány, az itteni jó szereplés ráadás lenne. A csatár felbukkanása a magyarok számára kedvező előjel; már annyiban, hogy az osztrák és ausztrál gólkirály Janko édesanyja 1968-ban bronzérmes volt gerelyhajításban a mexikói olimpián, miközben az aranyat Németh Angéla nyerte. Csoda, hogy nem a sportok királynőjével jegyezte el magát a fiú, hiszen apja, Herbert is atléta volt: háromszor nyert osztrák bajnoki címet magasugrásban.
Van sokkal szomorúbb apa-fiú történet is, mert ifjabb Garics Györgynek a napokban hunyt el a papája, aki annak idején a Szeged, az MTK és a Szombathely csapatában futballozott. Nem tudni, Marcel Koller, az osztrákok svájci szakvezetője beállítja-e a csapatba a szombathelyi születésű, magyar és osztrák állampolgárságú futballistát – aki tíz éven át szerepelt Itáliában –, ám Garics azt mondta: „Szeretnék játszani. De akkor sem leszek csalódott, ha nem léphetek pályára, mert a huszonhárom legjobb osztrák labdarúgóhoz tartozom. Az apukám halála természetesen megviselt, ám – ha akarjuk, ha nem – a halál az élet alaptörvényeihez tartozik.”
Ha valamit, ezt a csapást végképp nem könnyű feldolgozni, de az osztrák csapatba bekerülni sem egyszerű. Az együttes ugyanis 30-ból 28 pontot és csoportelsőséget ért el abban a hatosban, amelyben Oroszország meg Svédország garnitúrája is szerepelt. A gárda Moszkvában, valamint Stockholmban is nyert – a svéd fővárosban 4-1-re –, az utóbbi két és fél esztendő húsz mérkőzésén pedig 10 győzelemmel, 6 döntetlennel és 4 vereséggel jutott túl. S úgy értékeli a magyar válogatottat, hogy Koller kapitány márciusban Albánia legjobbjaival szemben (2-1) gyakoroltatta a bordeaux-i taktikát. A rivális köreiben azt emlegetik: a magyarok védekezése rendben van, de elöl leginkább csak arra építenek, hogy Dzsudzsák jobbról befelé cselez, és ballal lő... A megszólított hétfőn meteorológusnak állt, mert – térkép nélkül – arról értekezett, hogy a meccs helyszínén hol szakad az eső, hol kisüt a nap. De a hat órás kezdés a klíma szempontjából mindenképpen jó – jegyezte meg, és sokan bíznak benne itt is, még többen odahaza, hogy hat és nyolc között is lehet ötről hatra jutni.
Mi aztán ez esetben joggal emlegethetjük: a türelem rózsát terem... S nem akarok a szükségből erényt kovácsolni, de Grasse-ban megtanultam: tizenhét év kell ahhoz, hogy valaki „orr” lehessen a virágültetvények és a parfümök városában. A hosszú idő elteltével ötezer illatot tud megkülönböztetni az alaposan kiképzett szakember.
Eb-n ötvenkét éve, a harmadik helyért vívott mérkőzésen érezhettük legutóbb, milyen a győzelem aromája.
Szagoljunk bele!
HEGYI IVÁN
Forrás: Népszabadság - NOL
