Felülről nem jött segítség. Bontották a gyárat. Néhány hónap alatt sok ezren váltak munkanélkülivé... (Részlet Erdei Katalin 1990-es, a Csepel Művekben készült fotósorozatából)

A kocsimban hallgatom a rádiót. A Klubrádióban a Filmklub című  műsor megy! Szántó Erika Titok című dokumentumfilmjének vetítés utáni vitája zajlik, amikor bekapcsolódom. Az Óbudai Hajógyár rendszerváltás utáni, 1992-es bezárásának történetét felelevenítő filmről, a közel negyed évszázaddal később kialakult kép felelevenítéséről beszélnek a résztvevők.

Szívbemarkoló történeteket hallok! A hozzászólók minden szavát, hangsúlyát értem. A hangszóróból ömlik a fájdalom, az én mellkasomon meg nő a szorítás!

A szavak, a mondatok számomra nem a hajógyárról, hanem szűkebb hazámról, a Csepel Művekről szóltak! A rádióban rezgő, megtört szomorú hangoknak mind voltak a számomra behelyettesíthető emberalakjai. A legtöbbjük, csak fátyolos szemem hártyáján él, mert a valóságban már az égi gyárak valamelyikének munkásai!

A rendszerváltáskor az ötvenes - hatvanas éveikben járó munkásoknak nem volt esélyük! Az átalakulás vesztesei lettek! A szocializmus szólamaiban a hatalom birtokosai voltak. A kapitalista valóságban pedig igen hamar a társadalom számkivetettjei lettek! Az önérzetes emberek,- akik olyant tudtak, amit az országban rajtuk kívül csak néhányan - nevetséges balekok lettek. Alkoholisták, betegek, hajléktalanok.

A termelés szorgos munkásai, az értékek előállítói (néha kimondottan, néha csak sugallva) az 1945-1989-ig tartó rendszer hibásaivá váltak. Mintha a szocializmus negyven évének eredendő bűne lenne a munkás élet, valamint az a törekvés, hogy az ember, ember szeretne lenni, és emberi módon szeretne élni! Ezért volt az egyenlőség megvalósulásának a szocializmusban mutatott lehetősége számukra tetsző dolog. Azt hitték, hogy az új rendszer jobb lehetőséget hozhat! Nem tanulták meg a foximaxin, hogy a tőke természetes tulajdonsága az extraprofitra való törekvés! Amennyiben nem érez szabályokat és megteheti, hogy extraprofitot keressen, - akkor meg is teszi!

Extraprofitnak pedig a legkönnyebben megszerezhető, legnagyobb aránya a lopásban rejlik! Nem fogja visszatartani (mint ahogy nem is tartotta vissza) a harácsolni akarót, a morál, erkölcs, vallásosság, hazafiság és más fennkölt gondolat. Addig, és csak oly mértékben korlátozza magát, ameddig a félelmei visszatartják.

A szerencselovagok, és keselyűk hamar meg is érezték, hogy agonizál a rendszer, és egyre gyorsuló tempóban vetették le félelmeiket. A rablógazdaság szerzési versenyében kicsit se törődtek azzal, hogy mi lesz a milliónyi szerencsétlennel, aki csak dolgozni, és élni szeretett volna. A szerencselovagoknak akadtak segítőik itthon is. Nem is elsősorban a termelés vezetőinek köréből, hanem a politika szereplőiből kerültek ki. Ők voltak, akik bécsi kávézókról, meg a szabad utazás lehetőségeiről regéltek a dolgozónak. A szónokok tudták, hogy számukra nagy biztonsággal elérhető lesz a felvázolt jövő. Ebből következően azt is tudták, hogy a magyar munkásnak pedig még az addiginál is kisebb mértékben válhat elérhetővé egy bécsi kiruccanás.

A munkások nem hogy Bécsbe, de Soroksárra se tudnak elutazni. Színházba nem, talán egy matinéra tudnak bemenni. Könyvvért is egy napi bér az ár, így sokaknak végleg kimarad az életükből. És lesznek köztük, akiknek lakás helyett putri (vagy az se) jut azért, mert sem megvásárlására, sem fenntartására nem marad pénzük. Mégis egészen addig hitegették, becsapták őket, míg önként nem álltak sorba három kiló krumpliért, vagy almáért! Ezzel jelezve, hogy szavazatát felajánlja azoknak, akik utolsó erényét a büszkeségét is elvették!

A dolgozók termelő eszközeit 89-ben a szerencselovagok leszerelték, szarért, húgyért eladták, a mesteri kezelőit pedig kirúgták. A dolgozók becsapottságának dühét levezetendően bűntudatot keltettek bennük, és azt mondták: „azért tesszük, mert nem tudtál minőségi munkát végezni 45 után, és mert uralkodónak hitted magad!” (Így lettek a magyar történelem forradalmi mártírjainak követői!)

Az elavultnak mondott gépek, berendezések, gyárak meg nem a harmadik világba kerültek, hanem a fejlett világ részei lettek. Ezzel pedig nem csak a volt szocialista munkásságnak, hanem a nyugati országok dolgozóinak sem tettek jót. A rivalizáló világrend eltűnése, a jóléti rendszer kényszerének megszűnése, és a munkavállalói konkurencia (keleti migráció) megjelenése mindenhol rontotta a munkásság renoméját.

A szocializmus munkásai meg vagy Nyugatra vándoroltak, vagy betegállományba, előrehozott nyugdíjba, leszázalékolásba menekültek. Az értelmiségi körben szinte csak egy hű szövetségese maradt a dolgozónak: az orvos! Ő segített, sokszor a büntetés határát túllépő szolidaritással akkor is, amikor az összes többi az átalakulás haszonlesőjévé vált!

Csepelen ugyanaz a személy az, aki a dolgozó biztonságát jelentő Lenin szobrot 1989-ben ledöntötte, és aki 2010 után a rokkantsági járadékokat, nyugdíj biztosítási pénzeket, táppénz lehetőségeket elvonta, - az igazságtalanságra hivatkozva – megszavazta! Ez az ember volt képes támogatni, hogy jogtalan a negyven-, hatvanezer forintos nyugdíj, rokkantsági segély, vagy táppénz, és jogos a gyűlöletkampány! Ő volt aki kitalálta nekünk a rezsicsökkentést, a szegény-temetést, a Soros tervet, meg az imát a miniszterelnökért!

HORVÁTH GYULA

forrás: a szerző Facebook oldala

Fotók: Eerdei Katalin (Népszabadság)