CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd nem tudja, "mi zajlik"

2010. október 28. 22:06 - Anzágo

                                                                                                                    Pontosnak bizonyultak tegnapi értesüléseink: a "lakásbotrányos" ad-hoc bizottság szerdán ülést tartott a Csevaknál a csepeli lakosság teljes kizárásával. A fideszesek jól el voltak magukkal, mert a bizottságba egyetlen MSZP-s tagot sem jelöltek. Hír az eseményről sem előtte, sem utána nem jelent meg, de lett belőle egy szűk körű sajtótájékoztató, ami után  -  a mai fideszes gyakorlatnak megfelelően - a másik fél nem mondhatta el álláspontját.

A Magyar Távirati Iroda így számolt be az eseményről: Csepel polgármestere a legfőbb ügyészhez fordul.  Németh Szilárd (Fidesz) csütörtökön az MTI-vel azt közölte, hogy az eddigi vizsgálat szerint hét bérlakást adtak el az elmúlt években jogszerűtlenül, ár alatt; úgy véli, az önkormányzat kára 35 millió forint lehet. (Az ettől eltérő véleményt jegyzőkönyv alapján a tudósítás után közöljük.)

A néhány hete megválasztott új kerületi vezető emlékeztetett arra, hogy még ellenzéki képviselőként áprilisban tett feljelentést a korábbi csepeli rendőrkapitány lakásbérleti és lakásvásárlási ügyében a XXI. kerületi rendőrkapitányságon.

Tudatta, hogy egy hónappal később a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte: csalás bűntette miatt megalapozottnak tartják a nyomozás elrendelését, ám összeférhetetlenség miatt átadták az ügyet a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek.

Németh Szilárd szeptember elején feljelentés-kiegészítést tett a legfőbb ügyésznek címezve. Jelezte, az volt ezzel a szándéka, hogy Kovács Tamás "nézzen rá" az ügyre, mert úgy tűnt számára, mintha öt hónapja állna a nyomozás.

A legfőbb ügyész válaszában arról értesítette, hogy átadta az ügyet a Fővárosi Főügyészségnek, a Fővárosi Főügyészség pedig azt közölte, hogy továbbadta a BRFK gazdaságvédelmi főosztályára.

Németh Szilárd hangoztatta: bár az ügy már járt a legfőbb ügyésznél, a Fővárosi Főügyészségen, a Budapesti Nyomozó Ügyészségen és a BRFK-n, mégsem lehet tudni, hogy "mi zajlik", ezért szeretne tisztán látni az ügyben.

Közölte, a kerületi jegyző arról tájékoztatta, hogy május 20-án az ügyészség dokumentumokat kért be a lakásvásárlásról, ennek eleget is tettek, ám más nyomozati cselekményről nincs tudomásuk. Elmondta, polgármesterként már "sértettként" is joga van felvilágosítást kérni az ügyben, és élni is kíván a sértetti képviselőnek járó észrevételi jogával.

Nonszensznek mondta, hogy bár hat hónapja tart a nyomozás, őt mint feljelentőt csak arról értesítették, hogy "az aktát melyik asztalra tolták át". Elmondta azt is, hogy feljelentés-kiegészítésében a csalás mellett közokirat-hamisítás, hivatallal való visszaélés, valamint hűtlen és hanyag kezelés címén is kérte a nyomozás elrendelését, továbbá másik hat lakásvásárlás megvizsgálását is.

Közölte, a bűncselekmények miatt az önkormányzatot mintegy 35 millió forintos vagyonvesztés érhette. Elmondta, a korábbi önkormányzati ciklusban alkalmazott módszer az volt, hogy bérlakásokat jogcím nélkül bérbe adtak, közpénzből, a számlák szerint "tokkal-vonóval" felújították, majd a bérlő hat hónap után a piaci ár alatt megvásárolhatta az ingatlant.

Az MTI tudósítása
 

Részlet a csepeli képviselő-testület 2010. április 20.-ai ülésének jegyzőkönyvéből, Szenteczky János felszólalása:

"Császár Mihály lakásbérleti szerződése 2008. április 1-jével keletkezett. 2008 végén a bérlő, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően vásárlási szándékot nyújtott be a vagyonkezelőhöz. Ennek a vásárlási szándéknak a kimenetele, illetve a vége némi elhúzódás után 2009 májusában realizálódik, amikor is Császár Mihály az ingatlan tulajdonosa lesz. Ez a lakásértékesítés egy a 2009-re tervezett 50 lakásértékesítésből teljesülő 34 lakásértékesítésnek, ami a CSEVAK Zrt. beszámolójában, terveiben is szerepel. A lakás értékesítése ugyanabban a folyamatban, ugyanazzal a módszerrel történt, mint a másik 34 esetben 2009-ben, illetve az összes több száz megelőző esetben az elmúlt években.
Ezek értelmében a vásárlási szándék bejelentését követően értékbecslőt küld ki a vagyonkezelő, az értékbecslő megállapítja a lakás forgalmi értékét. A forgalmi érték alapján az ezzel megbízott ügyvédi iroda a vonatkozó jogszabályok, ilyen a lakás törvény és lakásrendelet, megállapítja azokat a csökkentő tényezőket, amelyeket figyelembe kell venni lakásértékesítés folyamán, majd ezek megállapítása után vételi ajánlatot küld a bejelentő bérlőnek. Ebben meghatározza azt az értéket, amennyiért a lakást megvásárolhatja, illetve meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a lakást megvásárolhatja. Ez kétféle lehet. Vagy részletre vásárolja meg a lakást, és akkor szintén az általuk rendeletben meghatározott feltételek szerint vásárolhatja meg megfelelő kamatok mellett. Vagy egy összegben vásárolhatja meg, szintén a helyi rendeletben rögzített módon. Minden esetben a szerződéskötéskor 10 %-ot előre ki kell fizetnie, ez a kialkudott, illetve a meghatározott vételi ár 10 %-át jelenti. És a fennmaradó 90 %-ra vonatkozik egyrészt a részletnek a lehetősége, másrészt pedig az egyösszegű megvásárlás. A helyi rendeletük úgy rendelkezik ebben az esetben, hogyha egy összegben fizeti ki, a fennmaradó 90 % 50 %-át szintén elengedi a tulajdonos önkormányzat.

Ez történt ebben az esetben is, a vételár így került kialakításra, és a lakás megvásárlása is ezzel a lehetőséggel élve történt meg.
Megjegyzi, hogy az elmúlt években a legkevesebb mértékben választották a bérlőik lakásvásárláskor a részletre történő vásárlást. Egyébként azért, mert ez a fajta konstrukció lényegesen kedvezőtlenebb minden más konstrukciónál. Sőt, az elmúlt időszakban arra is volt lehetőség, és általában ezzel is élnek, hogy még az előleges 10 %-nak a kiváltása is történhet bankhitelből egy összegben, és erre is hitelt vesznek fel.
Fontos megemlíteni, hogy ezek a feltételek az elmúlt években azért kerültek így kialakításra, mert az önkormányzat folyamatosan évek, vagy ha úgy tetszik, több mint 10 éve arra próbálja ösztönözni a lakásbérlőit, hogy ezeket a lakásokat vásárolják meg. Ezeknek a lakásoknak a fenntartása évről-évre több tíz, nem egy esetben 100 millió Ft-nyi veszteséget okoz az önkormányzatnak, mint tulajdonosnak. Ez az ösztönző sem elegendő ahhoz, hogy az elmúlt években tapasztalható visszaesést, a lakásvásárlási kedv visszaesését megváltoztassa, folyamatosan csökken ezeknek a lakásoknak a megvásárlási szándéka. Jelen pillanatban megközelítőleg 1500 lakása van még az önkormányzatnak. Ezeken a lakásokon keletkezik folyamatosan ez a lakáshátralék. Egy másik anyagban, egy másik beszámolóban jelezték, hogy 2008-ban már tapasztalták, 2009-ben pedig egyértelműen látható, hogy ezeken a lakásokon keletkező hátralékok, elsősorban a távhő tekintetében, de így a lakbér tekintetében is ismét ugrásszerűen megnövekedtek. Tehát az, amire korábban is hivatkozott, s a lakásgazdálkodást jelentősen sújtó kiadások, veszteségek keletkeznek az önkormányzatnál, 2008-tól, de még inkább 2009-ben jelentősen megjelentek."

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr12406480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lavoglia 2010.10.28. 23:25:37

Nem kellene jobban reklámozni ezt az oldalt, ahol meghallgattatik a másik fél is?
A bizottsági ülés elsunnyogtatása nagyon gáz, bár lehet, hogy az ad hoc vizsgálóbizottsági munka nem nyilvános törvény/jogszabály szerint sem.
Azt viszont még a vak is látja, hogy ez az egész már inkább egy presztízsharc, egy szimpla bosszú, bár nyerő helyzetben már inkább kicsinyes és csökönyös dolog ezen lovagolni, mintsem az alapos kutakodás ("elszámoltatás") mintapéldája.
süti beállítások módosítása