CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepeli HÉV-vel fütyülnek Németh Szilárdra fideszes felsőkapcsolatai?

2010. november 10. 13:06 - Szerkesztő73

 Megdöbbentő, furcsa gyakorlatot vezettek be a Szent Imre téri polgármesteri hivatal új gazdái. Az eddigi eredmény: fütyülnek rájuk azok a párttársaik, akik a fővárost vezetik.

Októberig Csepel polgármesterének hivatalos leveleit, és a rájuk érkezett válaszokat  eredetiben olvashatták a csepeliek a Csepel újságban és a csepel.hu önkormányzati portálon. Október 12. óta új világ, új gyakorlat kezdődött a fülkeforradalom nagyobb dicsőségére. A hivatalos honlap szerkesztőinek szégyenszemre másodkézből kell értesülni arról, hogy a nagyfőnök, a fideszes polgármester mit művel a szomszédságukban?
 
Legutóbb Németh Szilárd (Fidesz) például állítólag levelet írt György István főpolgármester-helyettesnek, mert hétfőn leállt a HÉV. Derék dolog volna ez, ha így van, de nem biztos. Többszörösen nem az.
A levelet ugyanis NEM EREDETIBEN KÖZÖLTE a csepel.hu, hanem az új gyakorlatnak megfelelően, a csepel.info című blog ÉRTESÜLÉSÉRE hivatkozva ismertette. Gyanús, nagyon gyanús! Hiszen olyan szép sajtótájékoztatókat tud tartani Németh Szilárd, pont a HÉV-mentésről hallgatott volna az általa uralt sajtó előtt?(Hacsak Ábel Attila nem szabotált.) A gyanút csak erősíti, hogy a csepel.infónak azóta sincs értesülése arról, hogy válaszra méltatták volna Németh Szilárdot a főpolgármesteri hivatalból.
 
Szerintünk egyszerűen elképzelhetetlen, hogy holló a hollónak ne válaszoljon. (Azt tudjuk, hogy nem vájja ki a szemét.) Márpedig, ha ez így van, akkor lehet, hogy rémhírt terjesztett a csepel.info, és Németh Szilárd valójában semmilyen levelet nem írt György Istvánnak. Minek is írt volna, hiszen Németh Szilárd jól tudja, már régen feltalálták a telefont. Két perc alatt megbeszélhetik, megoldhatják a HÉV ügyét (is) a Fidesz-vezérek. Semmi szükség a BKV-ra. Lehet, hogy Németh Szilárdot válaszra sem méltatják illetékes helyen? Ugye, ez lehetetlen. Akkor csak egy megoldás lehetséges: Németh Szilárd elvesztette fideszes felsőkapcsolatai telefonszámát. Ez borzasztó lenne. Bízzunk benne, hogy a csepel.infónak van értesülése Tarlós István és György István telefonszámairól. Legyenek olyan jók, ÉRTESÜLÉSÜKET a csepeliek érdekében adják át Csepel jelenlegi polgármesterének, Németh Szilárdnak.
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr642438290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása