CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Kihívás: Szenteczky János javaslata élő, televíziós vitára

2011. március 09. 09:18 - Szerkesztő73

Szerkesztőségünknek levelet küldött Szenteczky János csepeli szocialista önkormányzati képviselő (képünkön). A levelet változtatás nélkül közöljük:

Nyílt levél Bercsik Károly képviselőnek
Tisztelt Képviselő Úr!

Ön elvállalta egy olyan ad-hoc bizottság vezetését, amelynek létrehozásáról még az Ön képviselővé választása előtt döntött a korábbi testület.

Biztos vagyok benne, hogy a bizottság elnöki tisztségének ellátását, illetve a bizottság munkájának irányítását Ön tisztességgel, pártatlanul és előítéletek nélkül végezte el az elmúlt hónapok alatt. Mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy ezalatt a néhány hónap alatt Ön számtalan információt, adatot ismerhetett meg. Még akkor is biztos vagyok benne, hogy ha ez a 2011. február 25-ei képviselő-testületi ülésen az ad-hoc bizottság zárójelentésének tárgyalásakor feltett kérdésekre adott válaszaiból nem is derült ki – és ezt őszintén sajnálom.

Ahogy azt is sajnálom, hogy a csepeli képviselő-testület működését is szabályozó Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében (amelyet épp a többségi Fidesz-frakció módosított ilyenné) nekem mindössze 8 perc állt a rendelkezésemre, hogy megpróbáljak reagálni azokra a rágalmakra, amelyeket Ön és a bizottsága jogászok bevonásával, több hónap alatt állított össze.

Mindezekre tekintettel arra kérem, illetve arra teszek javaslatot, hogy a CSEPP TV stúdiójában egy előre egyeztetett márciusi időpontban, élő adásban adjon nekem lehetőséget arra, hogy az ad-hoc bizottság zárójelentéséről vitát folytathassak Önnel.

Természetesen a kezdeményezésemről előzetesen érdeklődtem a CSEPP TV vezetőjénél, aki nem látta akadályát egy ilyen vitaműsor megtartásának!

Budapest, 2011. március 7.

Szíves és – remélhetőleg - pozitív visszajelzését várva tisztelettel:

Szenteczky János
önkormányzati képviselő

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr652724045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gumi fakanál 2011.03.09. 19:29:04

Végre, Janikám! Mi történt, rájöttél, hogy szorulsz, ha nem lépsz? Fingasd meg ezt az élesszemű Hanyistókot! Ha nem akar menni, vidd oda erőszakkal! Ne hagyd magad! Hagy égjenek, mint a Reistag!
Csepel újság! Mi van a fideszes bulival, nagyon hallgattok róla! Meg arról is, hogy mi van a székelyföldi parasztgyerekkel.
süti beállítások módosítása