CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ócs(k)a a megoldás?!

2011. augusztus 11. 13:54 - Anzágo

Csepelen is jól ismert fideszes módszert alkalmaz a kormány az óriásira duzzadt devizahiteleik miatt lakásproblémákkal küzdők gondjainak enyhítésére. Nyilvános konzultáció, helyi fórum nélkül, a döntés után tájékoztatja azokat, akik érintettjei lesznek a több száz család életét befolyásoló határozatnak. Már napok óta közkézen jár ugyanis az a hír, amit ma végre az MTI is kiadott: „Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította rendeletével a kormány a szociális családiház-építési program keretében Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, olvasható a Magyar Közlönyben. A kormány a devizahitelesek megsegítése érdekében szociális családiház-építési program megvalósítását hirdeti meg. Az eleső ütemben nyolcvan, összesen ötszáz lakóingatlan építését tervezi a kormány Ócsára. A bedőlt devizahitelesek megsegítését célzó építkezés már augusztusban elkezdődik.”

Ócsán a lakosság többsége semmit sem tudott a tervekről. Ott ugyanis – Csepelhez hasonlóan – nincs hetente, kéthetente megjelenő helyi újság, s az önkormányzat honlapján megjelentetett hétvégi közlemény kevesekhez jutott el. A sajtóhírek alapján azonban megbolydult a település. Ócsa fideszes polgármestere, aki a Népszabadság értesülése szerint már július 19-én  konzultált a belügyminiszterrel, augusztus 10-én megígérte, „nyilvános lakossági fórumot rendeznek, ahol mindenki minden kérdésére választ kaphat – persze, majd csak akkor, ha megszületett a kormánydöntés.
 
Megszületett a döntés. Erről dr. Hidasi Gábor ügyvéd többek között ezt mondta a Népszabadságnak: „Szigorúan a polgári jog oldaláról nézve uzsoraszerződésnek minősülhet az ócsai telepesekkel kötendő szerződés, amelybe
a bérleti díj és a rezsi fizetése mellett az együttélés szabályainak betartását, illetve a felkínált közmunka kötelező elfogadását is belefoglalnák. A szerződések az eladósodott emberek szorult helyzetének kihasználásával jönnek létre és az is fennállhat, hogy a nyújtott szolgáltatás, illetve a kért ellenérték feltűnően értékaránytalan, nem beszélve a lényegében rájuk kényszerített közmunkáról.
 
A késlekedő adósok száma jelenleg 160 ezer, és egyre növekszik. Ki hiheti, hogy a kormánynak a jelenlegi gazdasági-politikai rendszer keretei között lenne pénze arra, hogy százezres nagyságrendben lakóparkokat építsen? Sőt a Kert-Magyarország utópia jegyében a háztáji gazdálkodásra is lehetőséget biztosítson? – mondta Csepeli György szociálpszichológus. Így folytatta: propagandacélra viszont bőven elég, ha megépül néhány tucat ház, melyeket lehet mutogatni a médiában, bennük az új tulajdonosokkal, akik hálakönnyeket hullatnak, körülöttük libákkal, kacsákkal, háttérben a sarjadó burgonyával, paradicsommal.
 
További részletek itt és ITT.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr213146014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása