CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Végső búcsú Kleibán Antaltól pénteken 11 órakor

2011. október 18. 10:00 - Szerkesztő73

Miként október 4-én közöltükKleibán Antal, a Csepel magyar bajnok labdarúgója életének 78. évében, hosszú betegség után elhunyt.  

A Csepelfc.hu tájékoztatása szerint

Kleibán Antal búcsúztatása október 21-én, pénteken 11 órakor lesz, a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában.

A korábbi kiváló csepeli balfedezet 1953 és 1967 között erősítette a piros-kék csapatot, melynek színeiben 278 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. 1967-ben vonult vissza, de a csepeli focitól nem szakadt el, az utánpótláscsapat edzője lett.

Kleibán Antal 1952-ig a Salgótarjáni BTC játékosa volt. 1953 és 1967 között a Csepel SC csapatában játszott, mint balfedezet. Tagja volt az 1958–59-es idényben bajnokságot nyert Csepelnek. Összesen 278 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

1967-ben vonult vissza és lett az utánpótlás csapat edzője. Hétszeres utánpótlás válogatott (1953–57), kilencszeres B-válogatott (1953–58, 1 gól), egyszeres ifjúsági válogatott (1954), egyszeres Budapest válogatott (1960).

Forrás: csepelfc.hu és nb3.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr373311149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása