CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Gyereknapi programok

2012. május 27. 10:41 - csú

Vasárnap az Orczy Kalandparkban egésznapos programokkal várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Lesz lufihajtogató bohóc, arcfestés, kreatív asztal, társasjáték, a legkisebbeknek játszóház és trambulin, de ajándékokat is kap minden felnőtt és gyermek - írják a kolyokbirodalom.hu oldalon. Gyereknapi kavalkád lesz a Millenáris Parkban is vasárnap. Játék, jóga, kézműves foglalkozások, bemutatók és vásárosok valamint a "mindent járó malom" nevű kosaras körhinta várja a gyerekeket. A Nagyszínpadon az Alma együttes koncertjével és a Nyughatatlan Micó című dzsesszmesejátékkal nyitják meg a programsorozatot. A Magyar Rádió családi koncertsorozatának nyárköszöntő előadását, A brémai muzsikusok című zenés mesét adják elő. A Kacor király és A három kismalac című mesét Lukácsházi Győző mutatja be a BA-LU EUforikusok közreműködésével. A Disney-színpadon ringató foglalkozás lesz Hazay Tímeával, majd a Kolompos zenekar játszik, a Szegedi Miniszínház Az ördög három aranyhajszála című mesét adja elő. Zárásként a Csillagszemű táncegyüttes előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A programok ingyenesen látogathatók 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr64548710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása