Az MTI közlése szerint bűnszövetségben, csoportosan elkövetett rablással gyanúsított férfit fogtak el a rendőrök. Az információ szerint a Csepelen tartózkodó férfi elfogásához a XXI. kerületi kapitányság nyomozói mellett a Terrorelhárítási Központ munkatársaira is szükség volt. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség körözést adott ki az elfogott férfi egy beazonosított társa ellen
A szűkszavú tájékoztatást a rendőrség közölte hétfőn a honlapján. Azt írják, hogy
az elfogott egy 31 éves férfi és négy társa még 2009. február 6-án Csepelen betört a Völgy utca egyik lakásába, és ellopott egy széfet a benne lévő értékekkel együtt. A rablás idején a lakásban alvó sértett a zajra felébredt, őt az akció végéig lefogták az elkövetők. A nyomozás során fény derült arra, hogy a férfi a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc utca egyik házában tartózkodik. Mivel a rendőrség információi alapján a férfinak fegyvere volt, az elfogáshoz és előállításhoz a TEK műveleti egységeinek közreműködésére volt szükség - írta a rendőrség. A férfit közös akció keretében elfogták, és a helyi rendőrkapitányságon előállították. Az illetékes bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, egy társa ellen a rendőrség körözést adott ki - írta a BRFK.