CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Nyomott napja lesz ma Csepelen a fülkeforradalmi néma mamelukoknak

2012. szeptember 27. 01:46 - csú

Mamelukok-majmok-333.jpgA csepeliek kérdeznek, de ki fog válaszolni?

Ha Németh Szilárd XXI. kerületi fideszes polgármester komolyan gondolja, amit aláírt, akkor az intésére váró párttársainak fel kell kötni a fehérneműt, és borogatni kell majd ínhüvelygyulladásnak kitett kezüket, ujjaikat. Szerény számítások szerint a csepeli önkormányzat ma délután öt órakor kezdődő ülésén – a kerületvezető jóvoltából – 45 napirend „tárgyalásánál” több mint százszor kell majd igen-gombot nyomni a képviselő-testület kétharmadát kitevő fideszes városatyáknak és városanyáknak.

Cserébe a hangszálaikat megkímélhetik most is mint 2010. októbere óta mindig. A polgármester bizonyára a hangjukat sem akarja hallani (Ő legalább ismeri.). A csepeli falkaforradalmi mamelukok eddig az esetek 99, 9 százalékában felszólalás, vita nélkül nyomták az igen gombot mindenre, amit a gazdájuk és vezérük eléjük tett. Miért lenne ez másként pont most, amikor 45 napirendről kell tárgyalni, dönteni?! Politikai felelősséggel, érdemben, szakszerűen ez lehetetlen. Az utolsó utáni pillanatokban elővezetett előterjesztéseket még elolvasni sem képesek.

A falkaforradalmárok munkáját szerény szerkesztőségünk könnyíteni szeretné. Ne kelljen időt pazarolniuk  a kérdések kidolgozására, mi felteszünk néhányat. Olyan kérdéseket, amelyeket  a csepeli közélet iránt érdeklődő olvasóink állítottak össze. A városvezetésnek és mameluk gombnyomogató segédeinek egyszerű lenne a dolga: már csak válaszolni kell a kérdésekre szóban és/vagy írásban. A fideszes kompánia az ilyen interakciótól irtózik, de legalább egyszer meg kellene próbálni tisztességesen, érvelve válaszolni. Reményünk nincs sok, kérdésünk viszont annál több. Íme egy csokor kérdés:

Napirend-tervezet 8. pontja: (274. sz. előterjesztés ) 
Javaslat a Polgármesteri Hivatal állományában foglalkoztatott köztisztviselők, ügykezelők és munkavállalók bérének rendezésére
Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

Kérdéseink:

1) A csepel.hu-n nem tudható meg a polgármesteri hivatalban dolgozók pontos névsora, illetve a létszáma. Mennyi jelenleg a Polgármesteri Hivatal teljes dolgozói létszáma?

2) Mennyi a jelenlegi havi átlagkereset a vezetők, illetve a beosztottak vonatkozásában?

3) Mennyi jutalmat fizettek ki idén a vezetőknek, illetve a beosztottaknak?

4) A csepel.hu-n már hosszú ideje nem lehet megismerni a Szociális és Egészségügyi Ágazatban dolgozók névsorát. Miért nem?

5) Ki jelenleg a Szociális és Egészségügyi Ágazat vezetője? Úgy tudjuk, hogy Kanyik úr szeptembertől a kormány alkalmazásában dolgozik?

6) Hány főt bocsátottak el idén a Polgármesteri Hivatalból és hány főt vettek fel?

Napirend-tervezet 27. pontja: (267. sz. előterjesztés ) 
Javaslat az állam által 2013. január 1-jén fenntartásra átvett közoktatási intézmények működtetésének biztosítására
Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

Kérdések:

1) Miért nem kérték ki előzetesen a közalkalmazotti tanács és a szakszervezetek véleményét is?

2) A végrehajtást követően mi lesz a sorsa az Oktatási Ágazat, illetve az OSZI vezetőjének és munkatársainak?

3) A javaslat szerint az oktatás szakmai irányítása, az egész oktatási intézményrendszer működtetése gyakorlatilag kikerül az önkormányzat hatásköréből. Egyrészt állami, másrészt gazdasági társasági hatáskörbe kerül. A döntés érinti a POHI városgazdálkodási Ágazatát, a képviselő-testület munkáját, a Humánerőforrás és Fenntartható Fejlődés Bizottság összetételét és feladatait is. Mi a terv ezek átszervezésére, az új helyzetből adódó működtetésére?

4) A köztisztviselők, közalkalmazottak új helyzetbe kerülnek, valószínűleg elvesztik az eddigi munkaviszonyból adódó, számukra pozitív munkavállalói jogokat. Kíván-e és hogyan kíván ezen a helyzeten segíteni az önkormányzat vezetése?

5) Mikorra várható a tankerületek, illetve az iskolákban létrehozásra kerülő tanácsok megalakulása?

6) Kiket fog az önkormányzat vezetése delegálni az iskolákban megalakuló tanácsokba?

7) Január 1-től az önkormányzat vezetése, mindössze a tanácsokba delegáltak útján szólhat bele a kerület mintegy 7000 fős diákságának életét, fejlődését meghatározó kérdésekbe, a pedagógusok irányításába. Jelentősen csökken az egész oktatási rendszer feletti szakmai, politikai felelősség. Ezek után nem lesz szükség három alpolgármesterre, nem kellene legalább eggyel csökkenteni a számukat?! Mi erről polgármester úr véleménye?

Napirend-tervezet 39. pontja: (253. sz. előterjesztés ) 
Beszámoló a 2012/2013. tanév indításáról
Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

Kérdések:

1) A tavalyi hasonló beszámolóban az ágazat létszáma 2011. november 1-től 1706,5 főben lett meghatározva, most ugyanezen szám /lásd 5. oldal vége!/ mindössze 1543 fő, azaz egy év alatt közel 10 %-kal csökkent az ágazat létszáma. A jelenlegi jelentésből ez a 163 fős csökkenés részletei nem olvashatók ki. Mi az igazság akkor, mennyivel csökkent valóban az ágazat összlétszáma?

2) A jövőre lejáró intézményvezetői megbízások esetében a pályázatot már nem a képviselő-testület fogja kiírni. /Általában minden év januárjában írjuk ki a pályázatokat./ Lesz-e a pályázati kiírásban véleményezési lehetősége a testületnek?

Napirend-tervezet 9. pontja: (256. sz. előterjesztés ) 
Javaslat támogatás nyújtására a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület részére
Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

Kérdések:

1) Mikor jött létre, milyen vagyonnal rendelkezik az Egyesület és hány főt foglalkoztat?

2) Hol fogja ellátni ezeket tervezett feladatokat az Egyesület? A Plázában eddig is bérelt helyiség elegendő lesz e sokrétű program ellátására?

3) A Pláza nem tartozik az olcsó bérleti díjas bevásárló központok közé. Nem lenne szerencsésebb, ha az Egyesület egy olcsóbb megoldást választana?

4) Igaz-e, hogy a Rákóczi Kerti Közösségi Házat teljes egészében átakarják adni az Egyesületnek?

5) Az előterjesztő szerint a tervezett 2.030.000 Ft-ból a leírt program megvalósítható?

Napirend-tervezet 18. pontja: (262. sz. előterjesztés ) 
Javaslat a Csepeli Gyártelep fejlesztési stratégiájának elkészítésére
Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

Kérdések:

1) A leírtak szerint a szerződéskötést követő 3 hét alatt elkészülne a javaslat. Ez tartalmazza-e az érintettekkel, a Csepeli Munkaadók és Gyáriparosok Egyesülete Elnökségével, a gyárterületen működő, egyesületen kívüli vállalkozókkal történő egyeztetést is?

2) Az előterjesztő javaslatának kialakítása előtt egyeztetett-e a Csepeli Munkaadók és Gyáriparosok Egyesülete Elnökségével? Ha igen, mi volt a véleményük?

3) Hogyan áll a gyárterületre vonatkozó, korábban elfogadott rendezési terv tervezett módosításának folyamata?

4) A további fejlesztés egyik feltétele a gyárterület földterületének szennyezettségével foglalkozó, 2010 előtt, az illetékes minisztérium által megrendelt és elvégzett felmérésből adódó tennivalók megvalósítása. A szennyezettség felszámolása mindenképpen állami támogatást igénylő kérdés, hiszen sok milliárdról van szó. Erről az előző időszakban már folytak tárgyalások a Környezetvédelmi Minisztériummal. Hogy áll most ez a kérdés?

Napirend-tervezet 30. pontja:  (287. sz. előterjesztés)

Javaslat a Csepeli Hírmondó 2013. évi megjelentetéséhez szükséges forrás biztosításához

Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

Kérdések:

1) Idén mennyibe kerül a Csepeli Hírmondó megjelentetése?

2) A lapot szerkesztők és írók mennyibe kerülnek 2012-ben?

3) Van-e lakossági visszajelzés, felmérés a lap megítéléséről?

Végül, de nem utolsó sorban: Mi a helyzet az „északi pénzzel”? Mekkora összeg áll még a testület rendelkezésére?

Ezekre a  - szerkesztőségünkbe érkezett fenti – kérésekre várjuk a válaszokat ma délután, ma este.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr114805465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása