CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Lehetetlen a választási regisztráció? Megbénulhatnak a hivatalok

2012. december 05. 00:06 - csú

Agyrém_1.PNGA Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke szerint technikailag kivitelezhetetlen a választásra való regisztráció. Schmuck Andor a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy, ha 160 nap áll rendelkezésre a regisztrációra, akkor egy jegyző a napi nyolcórás munkaidejében összesen 25400 főt tud regisztrálni, ha semmi mást nem csinál.

Ez pedig azt jelenti például a XI. kerületben, ahol 130 ezer választópolgár van, hogy negyedük is alig fog tudni regisztrálni.

Ám regisztrálni elektronikus úton is lehet, de csak annak, akinek van ügyfélkapu regisztrációja. Schmuck Andor felkért negyven embert, hogy próbáljon első körben csak időpontot szerezni az önkormányzatnál, hogy ügyfélkaput nyithasson, ez két óra alatt sem sikerült. A IX. kerületben például azt mondták nekik, hogy kérjenek időpontot az ügyfélkapun keresztül. Amikor emlékeztették arra, hogy éppen ügyfélkapu nyitáshoz kérnének időpontot, azt közölték az önkormányzatnál, hogy kérjenek meg valakit, akinek van már ügyfélkapuja.

Ahol találtak végre olyan okmányirodát, ahol lehet személyesen is időpontot is kérni, ott is bonyolult volt. Az automaták, melyekből időponthoz lehetett jutni, félórás időközönként adott ügyintézési időpontot, ami annak fényében érdekes, hogy Gulyás Gergely fideszes képviselő korábban úgy fogalmazott: „indokolatlan a félelemkeltés és semmilyen akadálya nincs, hogy a választópolgárok az egy percet igénybe vevő névjegyzékbevétel után gyakorolhassák a választójogukat".

Schmuck Andor azt is felvetette, ha a jegyző megbíz mondjuk tíz embert az ügyintézés gyorsításához, akkor a rendelkezésre álló hét hónapban, ha mindenki ezzel foglalkozik, akkor megáll az élet, mert nincs születés, halálozás, autó-, lakás ügyintézés...stb.
(Klubrádió)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr624948248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása