Néhány napja, még a havazás előtt az utcát járva láttam egy idős hölgyet, amint éppen a háza előtt sepregetett.  Ahogy elmentem mellette, megszólalt. Én illendően válaszoltam, ahogyan tanultam régen. Köszönés, és tisztelet. A tisztes a kornak az már kijár. Mint később kiderült az öreg hölgy nem nekem szólt, hanem csak úgy, szinte magában, zsörtölődött.

Öregesen. Kedves volt, és hamarosan ki is derült, hogy jóval túl a 80. életéven mi is az ő problémája. Elmondta, hogy emberek jöttek autóval, akik fényképeztek, és felszólítottak. Takarítani kellene előtte az utcát, mert sok a levél. Igen ezt ő is elismerte. Sok a levél a házuk előtt. Megkérdezte tőlem, hogy nem tűnik e fel valami. Szégyenemre legyen mondva nem értettem, mire gondol. Ő tovább sepregetett, majd úgy egy jó perc elteltével elmondta a megoldást. Jót nevettünk, és tisztelegve minden furmányának, korának, illedelmesen elköszöntem tőle, és tovább indultam. Valószínűleg bolondnak nézhettek mások, ahogyan a hidegben, magamban nevetgélve sétáltam. Tudják a hatalom nagydolog. De élni csak olyannak szabadna vele, aki tudja is használni. Mert megállni egy ház előtt és szólni egy idős embernek, hogy bizonyos folyamatokat el kellene végezni az egy dolog. Mert ez a feladat. De közben tájékozódni sem ártana. Hogy miért? A néni felhívta a figyelmemet valamire.

Az Ő háza előtt NINCS fa. De még a közelben sem. A legközelebbi fák a ház közepétől számítva kb. 50 méterre voltak. Az utcában elhaladó gépjárművek által okozott légörvényeknek köszönhető, hogy pont az ő háza előtt gyűlt össze a sok levél. Hogy miért, az számomra is rejtély. De hogy így van, az valóság. Megkérdeztem a nénitől, hogy elmondta e ezt az illetékeseknek. Mosolyogva mondta, nem. Kérdésemre hogy miért, csak annyit válaszolt. Nem elég hogy élsz, láss is közben…

VERDADE