Horváth Gyula legutóbbi blogbejegyzésében a gerincút névadójának életéből, és a tudós  csepeli  családtagjainak  hétköznapjairól olyan képeket villant fel, amelyeket csak kevesen ismertek eddig.

 Az elmúlt napokban születésnapja alkalmából sok megemlékező írás jelenik meg Teller Ede atomtudósról. Nagyon egyetértek azzal, ha egy világhírű magyar tudós munkásságáról megemlékeznek. Még inkább örülök akkor, ha nem "Ede Teller" név összetételben és nem "külföldön magyarnak mondott" szóhasználatban. Teller Ede köztudottan olyan magyar származású tudós volt, aki a zsidónak született ebben az országban. Ebből következően, vagy más ok miatt (már csak Ő tudja) boldogulását és tudományos zsenialitását külföldön, az Amerikai Egyesült Államokban fejtette ki.

Megtapasztalta a zsidóüldözést, átélte az antiszemitizmust. Tudósként részt vett abban a nagy kísérletben, amelyik az atombomba, majd a hidrogénbomba előállításához vezetett. Ez utóbbinál, a világban, mint létrehozó "atya" is, szerepel a köznyelvben. "Alkotásainak" katonai alkalmazását mindig is ellenezte. Arra tartotta fontosnak őket, hogy bizonyítsa és demonstrálja a szabad világ előnyét és legyőzhetetlenségét a diktatúrák felett. A rendszerváltás után többször járt Magyarországon és privát látogatáson volt Csepelen is. Hirdette az elméletét, képviselte az emberi szabadság eszméjét. Elnézve a ma kialakult hazai politikai helyzetet, nem valószínű, hogy kívánkozna szülőföldjére. Úgy látom, hogy nálunk a halott emberekkel, a hatalom sokkal jobban "kijön", mint az élőkkel. Ők már nem tiltakoznak, nem mondanak ellent, nem kérik ki maguknak sem a szavakat és főleg nem a cselekedeteket. Bizonyára nem szívesen jött volna Teller Ede Csepelre, az utcanév avatási ünnepségre sem. Ugyanis csak földrajzi az a közelség, ami a revíziós emlékmű, a Nyírő kampány által fémjelzett politikai vezetők gondolatisága, és a dirrel-dúrral felavatott utca között van. A Telleri modernizáció, és a nacionalista, soviniszta felhangokkal terhelt most uralkodó eszme között fényévnyi a távolság. Ebből arra is következtethetett volna, hogy Teller világhírű nevére van egyeseknek szüksége ahhoz, hogy legitimálják, elfedjék valós törekvésük árnyoldalait. Ennek nem örült volna Ő sem, és nem örülök én sem!

Teller Edét egyszer láttam, elmaradhatatlan göcsörtös botjával. Őt magát nem volt szerencsém ismerni.
Mégis sokat tudhattam róla. Itt élt Csepelen a fivére és annak felesége.
Főleg Kati néni volt gyakori vendég nálunk a Polgármesteri Hivatalban. Igen gyakran csak beszélgetni, mesélni jött hozzánk. (Akkoriban, még bárki bemehetett a hivatalba.) Legtöbbször a "lányaink", elsősorban a Fizli Kati foglalkozott vele, nagy szeretettel és figyelemmel. Így értesültünk, elsők között "Ede" utazásáról, betegségéről és haláláról is.
A fivér, Teller Béla egy egészen más ember volt. Szerény, szinte visszahúzódó öregúr. Látszott rajta, mindaz, ami egy zseni öccsén megmutatkozhat. Ő egész életében "csak a testvér" volt. Nem is vágyott másra, csak arra, hogy létével, életével segítse, szolgálja bátyjának küldetését. Akkor is szerényen visszafogott volt, amikor Magyarországon nem volt dicsőség Teller rokonnak lenni, és akkor sem változtatott magatartásán, mikor megváltozott a helyzet. Neki nem a politikai széljárást, hanem a testvéri szeretetet, a féltést jelentette a világhírű tudóst. Úgy gondolom, hogy nekünk, Csepelieknek ezeket is jelenti Teller Ede, és a Teller név!
Az embert!
Alábbiakban egy cím nélküli Teller Edének tulajdonított verset, - ami Popper Péter könyvében található- szeretnék emlékére bemutatni.

Keresni, vágyni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott meg ember.
Gyönyörködni titkos mély harmóniákban,
Emlékezni arra, mit soha sem láttam.
Szeretni imádni a szent igazságot,
A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.
Tenni a helyeset nem kis örömpénzért,
Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten.
Félni, hogy talán igazság sincsen.
Tudni, hogy az ész rövid, az akarat gyenge,
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És reménnyel mégis, mégis hinni,
Hogy akármit csinálok, nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.

Forrás: HORVÁTH GYULA BLOGJA