CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Hatalmas tömeg az Élet menetében

2013. április 21. 22:10 - csú

Élet menete-2013-1.PNGDélután négy órakor indult Budapesten az Élet menete.  A rendezvény kisebb dulakodással kezdődött, mert egy férfi molinón üzent Simon Peresz izraeli elnöknek.

Sok ezren vettek részt vasárnap délután az idén tizenegyedszer megrendezett Élet menete című rendezvényen. (Az origo.hu képriportja itt látható, a hvg.hu.hu fotói pedig ITT. A nol.hu beszámolója szerint a végeláthatatlan tömegben jobb- és baloldali politikusok, nagykövetek is feltűntek. A rendezvény díszvendége Agnes Hirschi volt, a svájci életmentő diplomata, Carl Lutz lánya. A vészkorszak áldozataira emlékező rendezvényre szóló meghívó hangsúlyozta, hogy az életmentőknek is emléket kívánnak állítani: mindazoknak, akik az üldözöttek védelmében szembeszálltak a népirtó politikával, a náci erőszakkal.

A gyülekezőt idén a Margit híd pesti hídfőjéhez, a képviselői irodaházhoz hirdették meg. Erős volt a biztonsági készültség, a környéken már órákkal az esemény kezdete előtt rendőrautók köröztek.

Fónagy János államtitkár a hét elején parlamenti felszólalásában arra kérte az Országgyűlés tagjait – és minden, a magyar nemzeti zsidó-keresztény kultúrkör értékeit fontosnak tartó embert –, hogy minél nagyobb számban legyenek jelen a rendezvényen. A politikusok közül többek között Balog Zoltán minisztert és Rogán Antal fideszes frakcióvezetőt, Mesterházy Attilát szocialista pártelnököt és a szintén MSZP-s Steiner Pált, valamint Bajnai Gordont, az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért szövetség vezetőjét lehetett látni. A Demokratikus Koalíció külön közleményben tudatta, hogy Gyurcsány Ferenc mellett a párt több elnökségi tagja és országgyűlési képviselője is részt vesz a meneten.

Miközben a színpadon a Klezmerész együttes játszott, néhányan árpádsávos, kegyeletsértő szöveget tartalmazó molinót tettek ki a híd korlátjára. A tömeg pfújolásban, majd – miután némi dulakodás kíséretében elvették tőlük a transzparenst – tapsban tört ki. „Nácik, haza!” – szólt a kórus.

A szokásoknak megfelelően Verő Tamás rabbi megfújta a sófárt (kosszarv, amit kürt módjára szólaltatnak meg), és a Duna partján elindult az Élet Menete. A rakpart szűknek bizonyult, sokan inkább az azzal párhuzamosan futó sétányt választották. Minden igyekezetünk ellenére sem sikerült olyan pontot találnunk, ahonnan a menet eleje és a vége is látszott volna: hömpölygött a tömeg.

A menettel tartott Cserháti Ferenc, a katolikus püspöki kar tagja is, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök. Az önkéntesek magyar, uniós, izraeli és svájci papírzászlókat osztogattak. Utóbbit azért, mert a rendezvény díszvendége Agnes Hirschi volt, Carl Lutz lánya. A svájci diplomata az üldöztetés idején magyar zsidók tízezreit mentette meg.

Az Élet Menete stílszerűen a Carl Lutz rakparton vonult a megemlékezés helyszínéig, a Dráva utcánál lévő színpadig. Külön köszöntötték az Egyesült Államok, Izrael, Kanada, Spanyolország, Szlovákia, Svájc és Svédország nagykövetét. Videófelvételen Erdő Péter bíboros és Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi is megjelent. „Többen vagyunk, mint valaha” – ezt már Gordon Gábor jelentette ki, az Élet Menete Alapítvány vezetője. Ami – tette hozzá – bajt is jelez: egyre többen érzik, hogy közösen kell fellépni a rasszizmus ellen.

Agnes Hirschi, a díszvendég – aki kisgyerekként Budapesten tapasztalta meg a holokauszt borzalmait – a meghatottságtól hosszú másodpercekig nem tudott megszólalni. Aztán tökéletes magyarsággal kezdett beszélni. Édesapját így jellemezte: mindenkinek segített, aki rászorult, és gyűlölte az igazságtalanságot. A mostani megemlékezés is bizonyítja – hangsúlyozta Carl Lutz lánya –, hogy tanultunk a múltból. Nem akarunk háborút és elítéljük a rasszizmust. Ellenállunk!

Geszti Péter és mások mellett az a Gerendás Péter is fellépett, aki a közelmúltban az egyik közösségi oldalon jelentette be, hogy a rasszizmus erősödése és súlyos anyagi gondjai miatt szülőhazája elhagyására készül. A szervezőktől megtudtuk, hogy ez nincs összefüggésben a művész mostani szereplésével: az egyezetéseket jóval a drámai bejelentés előtt megkezdték.

A rendezvény végén hatszáz fehér léggömböt engedtek magasba a hatszázezer magyar áldozat emlékére. A rendőrségen kérdésünkre elmondták, hogy három embert igazoltattak, „rendkívüli esemény” nem történt.

Forrás: nol.hu 

fotók: origo.hu és hvg.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr825238278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása