"A szent Imre téren megtelepedett, gőgös fennhéjázásra épülő újkeletű nacionalizmus, a revizionista emlékmű árnyékában sunyin lapuló koncepciótlan helyi politika olyan, mint az alkohol." - írja Horváth Gyula, majd elmondja, hogy ez a szesz "Egy ideig erőssé, boldoggá teszi fogyasztóját, aztán  másnap kiderül, hogy sokkal gyengébb, sokkal elesettebb, mint azt megelőzően bármikor. Csepel mai alapvető gondjairól szóló cikkét a szerzőnek a következőkben olvashatják:

"Csepel, Árpád földje, a magyar ipar bölcsője"
Ezt a jelmondatot találták ki a kerület mai urai ahhoz, hogy hatalmukat megmutassák és jelképét tartalmát is definiálják. Az elsődleges szándékuk, (mint minden más intézkedéseikben) az volt, hogy elszakadjanak a (munkássághoz köthető) tradícióktól és másságuk bemutatására a múlt végleges eltörlését helyezzék cselekvéseik homlokterébe.
A változásra, az átalakulásra Csepelen is nagy szükség lett volna.

A 2010-ben többséget szerzett csoport számára adott volt a lehetőség, hogy egy újabb, modernebb és nyitottabb irányítási rendszert hozzon létre. Ezt a lehetőséget azonban még annak előtte elszalasztották, mielőtt az érdemi lépések megtételének ajtaja megnyílt volna előttük. A győzelmi mámor elvette a realitásérzéküket, és sajnos, azóta sem adta vissza. Az országos és a csepeli eredmények azt a kényszerképzetet alakították ki bennük, hogy mindent fenekestül fel kell fordítani, mindent át kell alakítani, ami régi. A hangsúly, és a hibát jelentő arrogancia a "minden" szócskán van.
A világon nincs ugyanis olyan társadalmi berendezkedés, amelyik ne épülne az előzőekre. Ez olyan történelmi tény, ami az épeszű ember számára világos. Tehát Csepelen is, a közösség fejlődésének vannak meg nem másítható történelmi és tárgyi előzményei. A jelmondatban szereplő gondolat is ezt az összefüggést tükrözi.

A most regnáló vezetés gyakorlata viszont mégis, éppen ellentétes azzal a gondolatisággal, amit a jelzett fogalom takar. Ebben ugyanis benne van, a településnek az ősi legitimitása és benne van a modernség igenlése egyaránt. Az ősi legitimitást, már hozzám sokkal jobban értők - például Bolla Dezső tanár úr - különböző kiadványokban megfogalmazták, ezért azt nem tárgyalom. A modernséget viszont (a gondolat második része, az "ipar bölcsője" kifejezéssel megjelöltet) szeretném a mai irányítói gyakorlattal szembesíteni.

Manapság, a csepeli emberek többségének közérzete rosszabb, mint korábban. Ennek elsődleges oka a nagyipar megszüntetése, a hozzá kapcsolódó munkanélküliség, a kiszolgáltatottság, és az utóbbi időben elvárt beosztotti magatartássá váló, önfeladási és megalázkodási kényszer.
Tehát, a jelmondatban szereplő bölcső, üres!

Olyan mértékben fejlesztették vissza az elmúlt évtizedek a csepeli nagyipart, hogy az már csak mutatóban van jelen a kerületben. Az átalakítás természetesen a rendszerváltás elengedhetetlen része volt. Az viszont nem volt természetes, hogy nagy részét, a manufaktúrák, és családi vállalkozások szintjére nyomták. A rendelkezésre álló ipari (barna mezős) területeket elhanyagolták, a műszaki tudást és tapasztalatot félretolták, az ipari építészet történetének alapját képező csarnokokat, irodákat, berendezéseket, magára hagyták. A gépeket, a leállás pillanatában a "fejlett ipari államok" kereskedői vásárolták fel ócskavas árban, hogy extraprofitot kaszáljanak az elmaradottságot hirdető ideológia bigott butaságából és a feltörekvő szűk csoport ostobaságából. Így aztán több mint tízezer embernek szinte egyik napról a másikra, nem maradt munkája, ezzel kenyérkereseti lehetősége sem. Ezzel párhuzamosan, megszaporodtak az alkoholisták, hajléktalanok és a lecsúszott egzisztenciák.

Az új vezetés (2010 után) nem azzal foglalkozott, hogy a még csírájában megmaradt termelő erőket összefogja, bátorítsa és segítse, hanem azzal, hogy a válságtól sújtott szorult helyzetüket még inkább kihasználva nyomja, tolja a megsemmisülés, az elértéktelenedés irányába. Már a kezdet kezdetén, az elsők között akasztott tengelyt az ipart képviselőkkel. Világossá tette, hogy csak az ő diktátuma lehet a zsinórmértéke a megmaradásnak. Köszönés helyett leszólta, megsértette azokat a vállalkozókat, akik az együttműködés reményét várták a jövetelüktől. Off-shore cégekké és kizsákmányoló multikká "keresztelte" a csepeli nagyvállalkozásokat. Profithajhász ügyeskedőkként tartotta távol magát a közép és kisvállalkozások ipatelepi munkálkodóitól.

A legnagyobb energia és távhő szolgáltatót az ország közvéleménye előtt állította igaztalanul pellengérre - a rezsicsökkentésbe belefeledkezett polgármester- ahelyett, hogy a kerületet segítő karitatív, mecénási, közéleti és kultúrafejlesztési, oktatási, valamint új gyár és munkahely teremtési törekvéseivel, kezdeményező együttműködést folytatna. A Fidesz vezette csepeli politika arra vár, hogy az állami ráhatás következtében, központi forrásokból, új gyárváros épül a romok ormán, a régi helyén. Ez a messiásvárás több mint illúzió! (Többek közt azért, mert az értékeikben sokkal fontosabb stadionok sincsenek még befejezve.)

A XXI. század világában, csak a kereslet kínálat rendszerében megélni és termelni tudó kezdeményezéseknek van létjogosultságuk. Ehhez viszont a tulajdonnal, talentummal, tőkével és tenni akarással rendelkező, kockázatot is vállaló kezdeményezőkészség csepeli képviselőivel kompromisszumot kell kötni. Nem arrogáns módon lekezelni, elüldözni őket, hanem esélyt teremtve, együttműködni velük.

A bajba jutott településeket ugyanúgy, mint az embereket is csak akkor lehet megsegíteni, ha azt maguk is akarják. Akkor hatásos a segítség, ha van nyitottság és fogadókészség a jobbításra. A szent Imre téren megtelepedett, gőgös fennhéjázásra épülő új keletű nacionalizmus, a revizionista emlékmű árnyékában sunyin lapuló koncepciótlan helyi politika olyan, mint az alkohol. Egy ideig erőssé, boldoggá teszi fogyasztóját, aztán később, másnap kiderül, hogy sokkal gyengébb, sokkal elesettebb, mint az megelőzően bármikor. Félek tőle, hogy vezetőink mai felesleges szélmalomharca a törvényszerűségekkel szemben, sokkal inkább a tudatot befolyásoló illúzióknak, mint a realitásokon alapuló tervezésnek a hatására írhatók. Ez azonban sajnos nem mentesíti az itt lakókat attól, hogy előre nem látott, de törvényszerűen bekövetkező következményeit viselje.

Forrás: Horváth Gyula blogja