A „fülkeforradalmat” követő Nemzeti Együttműködés Rendszerének katasztrofális következménye lett a totális értékzavar és a morális csőd.

Beláthatatlan következménye lesz mindannak, ami a visszamenőleges törvénykezéstől a nyilvánvaló lopáson át a materiális javak újraelosztásáig tart. A témáról több kötetnyi elemzés jelent már meg, látszólag minden eredmény nélkül.

A mindennapi megélhetésért küzdőknek nincs energiájuk ilyesmire, az alkalmazásban állók meg vannak félemlítve, a hívők pedig hisznek továbbra is. A kormány propagandája szerint zavartalanul folyik a harc, és győzünk, mert erős nemzet vagyunk.

Megsegítettük a devizahiteleseket, lakást építettünk nekik Ócsán, folyamatosan csökkentjük a rezsit és egyre többen dolgoznak. Mindez ömlik a propaganda csatornáin, miközben a gondok egyre nőnek. Azt hihetnénk, hogy a népesség többségét kitevő vesztes része egyszer csak azt mondja: elég volt! Fogja mondani, de még nem tudhatjuk, hogy mikor és hogyan.

Amikor Lázár János kijelentette, hogy mindenki annyit ér, amennyije van – egyértelműen az anyagi javakra gondolt - volt valami kis felháborodás. Pedig olyan viharnak kellett volna keletkezni, mely elsodorja őt is, vezérét is. Gondoljuk csak meg, hogy ez az ember mit gondol Petőfi Sándorról, József Attiláról, Radnóti Miklósról, hogyan vélekedik Bartók Béláról, vagy Csontváryról.

Mondhatjuk azt, hogy egy hatalomtól megrészegült egyszerű lélek beszél néha ilyeneket. De egy egyetemi tanár, egykori rektor, Csepel díszpolgára, Klinghammer István államtitkárként hogyan jut el oda, hogy az alábbi mondatot, egy hosszabb előkészítő okfejtést követően kimondja: „A mai világban a természettudományok és a műszaki tudományok értéktermelők. A humántudományok, a kultúra nagyon fontos, de nem értéket teremtenek, hanem az embereket gyönyörködtetik, boldogságot adnak.”  Ami eszerint nem érték. Ő például saját magát hozhatná példának, hogy leélte az életét, anélkül, hogy értéket teremtett volna.  Legfeljebb ha szombatonként lesöpörte a járdát a csepeli háza előtt.

A felosztható vagyon véges, lassan már nincs mit elvenni az emberektől. Közmunkával, segédmunkával nem lehet versenyképes az ország. Az átalakítás az oktatási rendszert végképp elsilányítja, a „kiművelt emberfők” száma hamarosan vészesen csökkenni fog. Nemzeti hevületből pedig nem fog Lázár-Klinghammer –féle érték létrejönni, persze normális felfogás szerinti érték sem.

A járdasöpréstől tisztább lesz az utca, de mikor söpörjük ki közéletünkből az értékzavart? Mikor és hogyan tesszük lapátra a morális csődöt?

Nagy Gyula