CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Történelmi mélyponton a magyar foci

2013. július 28. 03:33 - csú

Orbán-elhasalt_2.PNGA Videoton és a Győr után a Honvéd és a Debrecen is elbúcsúzott a nemzetközi futballkupáktól, így először történt meg, hogy magyar csapat nem éri meg az augusztust az európai porondon, írja a samsungsport.hu.

Történelmi mélypontot ért el a magyar futball, mert amióta ilyen korai időpontban kezdődnek a nemzetközi labdarúgókupák küzdelmei (ez a 2000-es évek elejétől datálódik) ilyen korán még nem ért véget csapataink szereplése, írja a samsungsport.hu.

Eddig a legrosszabb idény a 2011/12-es volt, akkor a Paks azért tudott két párharcot nyerni és augusztus 4-én búcsúzott el az Európa Liga selejtezőjétől. Ezt sikerült alulmúlni klubjainknak ezen a most záruló héten.

 A Honvéd és a Debrecen is kiesett, így a 2013/14-es szezon összesen egy darab megnyert és négy elveszített csatát tartogatott a számunkra.

Talán a Videoton kudarca a legfájóbb. A fehérváriak a magyar NB I legerősebb játékoskeretével már az EL-selejtező első körében kiestek egy lelkes, de semmi különöset nem mutató, sőt, valójában viszonylag gyenge képességű együttes, a montenegrói hatodik helyezett Mladoszt Podgorica ellen - amely csak azért indulhatott el egyáltalán a sorozatban, mert az előtte végzők közül két csapat se kapott UEFA-licencet. Ezt a lécet azért jóformán kötelező lett volna megugrania José Gomes csapatának.

Ez mélypont, kár szépíteni. Ilyen korán még sose hullottak ki a magyar klubok a nemzetközi kupákból, beszédes adat például, hogy a hat nagy, Anglia, Spanyolország, Németország, Olaszország, Franciaország, Portugália együttesei még be se mutatkoztak, mire a mieink már nincsenek versenyben... Vagy akár hozzátehetnénk, hogy még az NB I se kezdődött el, pedig nem augusztus végén startol, mint a Premier League, hanem konkrétan pénteken. Nem véletlen, hogy az MLSZ is csalódott, a szövetség honlapján fellelhető bajnoki beharangozóban olvashatjuk, hogy a várakozásoktól elmarad ez a szereplés, és ez alighanem egy igen finom értékelés.

(A cikket teljes terjedelmében itt olvashatja.)

Forrás: Népszava

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr915428556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása