Újabb magyar devizaügylet miatt kezdődött előzetes eljárás az Európai Bíróságon, a luxembourgi bírákat a Szombathelyi Törvényszék kereste meg azt tudakolva, tisztességes volt-e azon szerződéses kikötés, amely szerint a kölcsönfelvevő a tőkepiaci választott bírósághoz fordulhat, ha utóbb kifogást emel - közölte a Magyar Nemzet.
Az Európai Bíróság sajtóosztályának magyar esetekkel foglalkozó munkatársa, Lehóczki Balázs az ügyről a lapnak elmondta: a svájcifrank-alapú devizahitel-szerződés annak idején rögzítette, hogy a felek esetleges jogvitájának eldöntésére a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság jogosult. A választott bíróság döntése ellen nincs mód fellebbezésre, s az ilyen procedúra rendszerint költségesebb, mint a rendes bíróság eljárása.
A semmisségi pert februárban indította egy nyugdíjas kölcsönfelvevő, mégpedig két hitelintézet, egy hitelközvetítő magánszemély és egy faktorcég ellen. Az illetékes törvényszék – előzetes eljárást kezdeményezve – május közepén az Európai Brósághoz fordult, azt tudakolva: összhangban van-e a kölcsönszerződés az európai joggal.
Az ügy Luxembourgban egyelőre a kezdeti, írásbeli szakaszánál tart. Ebben a peres feleken kívül kifejthetik álláspontjukat az uniós tagállamok – így Magyarország –, valamint az EU egyes intézményei is – írja az újság. forrás: HVG.HU és MNO.HU