Ebben a világban, amelyben arról is a roma tehet, ha nem roma lopja a vizet, meg arról is, ha nem roma koraszülött rontja a csecsemőhalandósági statisztikát, kivált fontos, hogy ne keveredjen össze rasszizmus és racionalitás.

Sem úgy, hogy racionális aggodalmakat rasszizmusba csomagolnak, sem úgy, hogy a rasszizmus ellen racionális aggodalmak elfojtásával harcolnak. Példamondat 1.: A nyomorult romák szaporodnak, mint a nyulak, aztán az adónkból tartják el a purdékat. Példamondat 2.: Az állam csak fehér gyerekből akar többet, a gyerekszülést úgy ösztönzik, hogy a szegény cigánynak ne jusson belőle. Az első mondatban több a veszély, a másodikban több az igazság, de mindkettő ugyanabba a zsákutcába vezet.

El kellene fogadni egy alapvető tényt és egy kézenfekvő célt. Az alapvető tény: a mélyszegénységben szaporábban jön a gyerek, mint a polgári középrétegekben. Ez a világon mindenhol így van. Akik ebben az abszolút univerzális jelenségben etnikai sajátosságot látnak, sem a világról, sem a saját nemzetük múltjáról nem tudnak semmit. A kézenfekvő cél: ne a nyomorban legyen a több gyerek, és ne a jólétben a kevesebb. Mert minél inkább így van, annál igazságtalanabbul és irracionálisabban oszlanak el a gyereknevelés terhei, annál nagyobb lesz az egyenlőtlenség a gyerekek és a szülők életében és esélyeiben, annál bővebben termelődik újra a mélyszegénység, és annál szűkebben a konszolidált polgári lét.

Szegénybarát, gyerekbarát és egyenlőségpárti cél, hogy ne szülessen mélyszegény családokba sok gyerek, mert az a szegénység átörökítésének a garanciája. Nem az a baj, hogy a kormány célzottan a középosztályt igyekszik gyerekvállalásra ösztönözni, hanem az, ahogy teszi. Az egyenlőtlenségek brutális növelésével. A lakástulajdonlást kedvezményező szocpoltól, a családi pótlék befagyasztásától a gyeden át az adókedvezményig. Mindennél többet mond az a táblázat, melyet szerdai számunkban közöltünk.

Abból azt olvasható ki, hogy egy háromgyerekes család gyereknevelési költségeihez a családi adókedvezményen keresztül havonta 100 ezer forintot ad hozzá az állam, ha a szülő 700 ezernél többet keres, 16 ezret, ha minimálbéres, és semmit, ha munkanélküli vagy éhbér alatt dolgoztatott közkényszermunkás.

Ez most majd úgy változik, hogy már 300 ezer bruttónál is el lehet érni a 100 ezret, a minimálbéres kedvezménye meg fölmegy – harmadannyira. Aki azt hiszi, hogy az anyagi különbségek növelésével csökkenthető a különbség a gyerekvállalásban, az semmit sem tud az életről. Ahhoz, hogy a társadalom alsó rétegeiben a tudatos családtervezésnek, élettervezésnek tétje, tehát esélye legyen, a társadalomba való beépülés perspektívája kell.

Esélykiegyenlítő, antiszegregációs oktatás és településpolitika, jobb közszolgáltatások, segítő hálózatok, befogadó közszellem, létfenntartást biztosító juttatások, mindenkit egyenlő, felnőtt polgárként kezelő hatóságok. A szüleinél sokkal individualizáltabb, középosztálybeli polgárt pedig nem lehet lefizetni, hogy ismét úgy rendelje alá magát a családnak és a gyerekeknek, ahogy az ősei, hanem olyan közszolgáltatásokkal és rugalmas szabályozókkal kell körülvenni az életét, hogy jobban összeférjen a több gyerek az egyén vágyaival és terveivel.

RÉVÉSZ SÁNDOR
FORRÁS: NÉPSZABADSÁG