CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A Lánchídról üzent Orbánnak az Együtt-PM

2013. október 31. 10:25 - csú

Lánchíd-Együtt-PM.jpg"Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes!"

Az Együtt-PM aktivistái feszítettek ki egy molinót csütörtök hajnalban a Lánchídon, a rendőrség emiatt zárta le a hidat. A nagy méretű molinón az volt olvasható: "Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes!"

Közleményükben azt írták: "az Együtt-PM szövetség szerint Orbánország nem egyenlő Magyarországgal, a Fidesz hívei pedig nem egyenlők a nemzettel. Mi mindannyian magyarok vagyunk, legyünk bármely pártnak a hívei." Az Együtt-PM aktivistái erre akarták felhívni a figyelmet a molinóval - tették hozzá.

A pártszövetség Orbán Viktor miniszterelnök október 23-i nemzeti ünnepen mondott beszédét "a magyar demokrácia egyik legnagyobb botrányának" tartja. Mint kifejtették: "ez a beszéd nem csupán azért sokkolta a demokratikus közvélemény jelentős részét, mert a rezsim névadója katonai díszsorfal előtt adta elő". Felháborodást keltett azért is - folytatták -, mert az ő politikájával egyet nem értő magyarok tömegét "kizárta a nemzetből, politikai ellenfeleinek jó részét pedig kiátkozta 1956 örökösei közül".

Kiemelték, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, volt miniszterelnök "a demokrata politikusok közül elsőként emelte föl szavát, és intézett nyílt levelet Orbán Viktorhoz". Az Együtt-PM felháborodásának kifejezésére online felületein kampányt is indított "magyarvagyok" címmel, politikusok, aktivisták és egyszerű állampolgárok írtak Orbán Viktor üzenőfalára, és fotózták le magukat vagy köztéri szobrokat "Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes!" feliratú táblával - közölték.

A közlemény szerint e kampány állomása volt a csütörtök hajnali akció is. Az Együtt-PM aktivistái a nagy méretű molinót olyan módon feszítették ki a molinót a Lánchídra, hogy "a forgalmat ne akadályozza, azonban sok emberhez eljusson az üzenet: azok is magyarok, akik nem fideszesek. És persze azok is, akik igen" - írták.

Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese korábban azt mondta, hogy eltávolítanak egy molinót, amelyet ismeretlenek húztak ki a hídon.

Erre az időre a rendőrség lezárta a Lánchidat, így a 16-os és a 105-ös autóbusz az Erzsébet hídon át közlekedett. Kora reggel feloldották a zárást, a buszok ismét eredeti útvonalukon járnak. (MTI)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr835607672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sunika 2013.11.01. 14:35:21

Nem volt egy tökös jobbos, aki megbillentett volna egy molinóst,hogy beforduljon a Dunába?Még lőni sem kellett volna. (kár a lőszerért)
süti beállítások módosítása