Az elítéltekkel ugyanazt a sunyi játékot játsszák, mint a hátrányos helyzetű iskolásokkal. A hivatalos dokumentumok kirakati részébe beírják az európai elveket, a konkrét intézkedésekkel pedig megtagadják őket.

A rossz helyzetből induló gyerekeket deklaratíve integrálni akarják, igazából pedig mindent elkövetnek elszigetelésük végett, minden lépést és törekvést elsöpörnek, ami az integrációt szolgálja. A büntetés-végrehajtási kódex tervezete rögzíti: a legfőbb cél, hogy az elítélt be- (vissza-)ágyazódjék a társadalomba. Ehhez a célhoz akkor kerülhetünk a legközelebb, ha az elítélt társadalmi rehabilitációs intézményben érzi magát, melynek feladata az ő életének a rendbe hozása, felemelése; ehhez minden egzisztenciális és pszichikai segítséget megkap, az élet- és munkakörülményeit, a programjait, a külső kapcsolatait, a kötelmeit úgy alakítják, hogy azok minél jobban hasonlítsanak arra az életre, amelyet odakint élniük kellene.

A mai magyar börtön nagyon nem ilyen, és a kódex megrendelőinek az a céljuk, hogy még kevésbé legyen ilyen. Akinek nincs elég pénze, az ezentúl a mai élet legelemibb feltételeihez sem juthatna hozzá. Annak nincs tévé, ami nélkül elviselhetetlenül szűk és üres a benti élet, az nem telefonálhat, annak nincs még teavíz sem, annak nincs semmi.

A rabkeresményből az eddiginél sokkal kevesebbet hagynak meg saját felhasználásra, sokkal többet vonnak le ellátásra (miközben a rabmunkát a legkevésbé sem a kinti normák és törvények szerint fizetik), és egyáltalán nem garantálják, hogy a rabok a bevett társadalmi normák szerint tisztálkodhatnak, fürödhetnek.

A törvénysértésért elítélt rabok nap mint nap megélik, hogy az őket elítélő állam folyamatosan törvényt sért velük szemben: sokkal kisebb lakóteret biztosít számukra, mint amekkora minimálisan megilleti őket. Ezen az új kódex úgy segít, hogy már nem is garantál semmit. Ezentúl egy börtön nem lehet olyan zsúfolt, hogy a rab jogai védelmében kifogást emelhessen, mert nem lesznek ilyen jogai.

Miközben mindenki tudja, milyen szoros az összefüggés a zsúfoltság és a konfliktusok, az ököljog érvényesülése, a gyengébbek (jellemzően kevésbé bűnösök, beilleszkedésre esélyesebbek) kiszolgáltatottsága között. Ezt a kódexet arra találták ki, hogy a választások előtt a kormány szavazótáborához csapják (a Jobbiktól) azokat, akik nemcsak a nyomorban született kisiskolásokat és az életveszélyből menekülőket, de a vakokat, a mozgássérülteket, az autistákat sem viselik el a környezetükben. Az elítélteket meg aztán pláne olyan bestiális lényeknek tartják, akiknek emberek között már soha az életben nem lehet helyük, kiknek semmi sem jár, aminek emberi élethez, szabadsághoz köze van.

Minél rosszabb nekik, annál jobb. A börtön funkciói összeegyeztethetetlenek. Sohasem lehet pusztán a társadalmi rehabilitáció, az integráció optimális intézménye, nem lehet elrettentő erő nélküli gyógyintézmény. Elítéltnek, áldozatnak, a társadalomnak egyaránt éreznie kell, hogy ott igazságos büntetés valósul meg, aminek súlya van. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a börtön büntető és rehabilitáló funkciója között. Minél érzékenyebb egy társadalom, annál inkább képes erre. Minél érzéketlenebb, annál kevésbé.

Révész Sándor

Forrás: NOL.HU