Petőfi Lakásfenntartó Szövetkezet képviseletében küldöm ezt a nyílt levelet.
Kérem, foglalkozzanak a társasházak, szövetkezetek ilyen gondjaival is, mert több száz tulajdonost érint, nem csak a kerületben.
Köszönöm
Babati Ferenc szöv. elnök
Tisztelt Szerkesztőség!
A sajtóban megjelent cikkek többsége hozsannákat zeng arról, hogy milyen emberséges a kilakoltatási tilalom. Ennek azonban rengeteg árny-oldala van, amivel senki se foglalkozik, mert nem népszerű téma.
Vannak ugyanis olyan személyek, sokszor egész családok, akik ezzel visszaélnek, és érthetetlen, hogy Őket miért kell védeni. A lakásszövetkezet lakásaiban pl. egy család éveken keresztül felhalmozott több százezer forint adóságot, majd külföldre, ismeretlen helyre távozott. A tartozás behajtására emiatt remény sincs.
Távozása előtt azonban oda költöztetett a lakásba egy nagyobb létszámú családot akik szintén nem fizetnek semmit, se közös költséget, se közmű díjakat, rongálnak, lopják az áramot, stb. Az ellenük lefolytatandó birtokvédelmi eljárás nem vezethet eredményre, hiszen nem tudjuk sem a nevüket (nem tulajdonosai a lakásnak), sem az állandó lakcímüket. A lakásszövetkezet képviselőit nem engedik be a lakásba, a rendőrség nem tud bemenni, csak ha bűncselekményt követnének el. De nem követnek el bűncselekményt, csak a közösség többi tagját idegesítik magatartásukkal (pl. éjszakai hangos zenélés, szemét eldobálás stb.). Nem tudjuk velük szemben a házirendet érvényesíteni, mert az erről szóló levelet csak a lakástulajdonosnak írhatnánk.
A lakásra a végrehajtási eljárás során árverést írtak ki, az értéke lakottan alig 1 millió forint. Az ingatlanpiac pang, vevő nem jelentkezik rá, az idő telik, a tartozások halmozódnak.
A nagy tartozók miatt azonban nem kap a lakásszövetkezet hitelt a tervezett homlokzatszigetelésre, mivel azt csak olyan szövetkezet kaphatná, amelynek tagjai nem rendelkeznek ilyen nagy tartozással. Az a család, amely visszaél a rendszer adta lehetőségekkel, boldogan él külföldön, a többi 500 család pedig nem tud energia-takarékos beruházásba kezdeni miattuk.
Felháborítónak tartjuk, hogy ezek után ezt a problémás családot áprilisig ne lehessen kilakoltatni, és addig közösséggel össze nem illeszthető magatartásuk eltűrésére kényszerüljön 500 másik család.
Kérem, hogy a probléma másik oldaláról is írjanak a hiteles tájékoztatás érdekében!!!!
Babati Ferenc