CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A rezsicsökkentés és az egér

2013. december 05. 05:59 - csú

Dési János.PNGAz egész úgy kezdődött, hogy a hülye öregasszony a harmadik emelet kettőből leszakította a faliújságról az Ariel betűkkel mesterien elkészített plakátot, amely szerint e ház lakói fejenként és havonta háromszázhetvenöt forintot és negyven fillért spóroltak rezsiileg, amelyért a ház lakói ezúttal is kifejezik soha nem lankadó hálájukat a pincétől a padlásig a kedves vezetőnek.

   

Az ilyesmi nem vicc. Ráadásul, a negyedik emelet egyben lakik egy megátalkodott, gonosz kiskölyök, aki már most komenista, cigány, zsidó, Brüsszelbérenc, ráadásul még... Na, ez a kölök, mert ezeknek persze semmi sem szent, egy bajszot – egy olyan bajszot – rajzolt a kedves vezető lifttel szemben kifüggesztett portréjára, amin éppen a liftköltségeket szorítja le saját kezűleg.

                                   

Ezt tényleg nem kellett volna. Előbb csak egy-két újság vetette fel, hogy mégiscsak kardélre kellene hányni azt, aki ilyet tesz.

                            

Aztán az ügyészség is kiadott egy nyilatkozatot a Magyar nemzet címen megjelenő lapon keresztül, hogy felségsértés ügyében eljárás indul.

                                       

Két nappal később, amikor a ház dolgos lakói éppen a híradó beszámolóit nézték arról, hogy miféle nagyszerű sikereket ért el már megint népünk a kedves vezető kedves vezetésével, lecsapott a TEK.
A tetőn két helikopter landolt és maszkos kommandósok ugráltak ki belőlük, a lassan a sarkon begördülő harckocsi az ágyúcsövét a házmegbízott balkonjára szegezte, gyorsan szögesdróttal vették körbe az egész épületet, aknazárat telepítettek és mindenkit kitereltek az udvarra. Hiába mutogattuk a párttagkönyvünket meg a kerületi plebános igazolását, hogy mi nem vagyunk ilyenek, nem cicóztak.

                                       

Felsorakoztattak mindenkit az udvaron és a fő TEK-es kedves beszédet mondott. Annak az volt a lényege, hogy ha ő komenista lenne, akkor azon nyomban közénk lövetne. De miután nem komenista, ezért egyrészt azonnal valljuk be, hogy ki tépte le az Ariel betűvel készült plakátot másrészt meg ki rajzolta azt a bajszot a képre.

                                      

Az első sorokban állókat meg is korbácsoltatta, mert szerinte ez jól olajozza a nyelveket.
Közben elmondta, hogy ők nem érnek rá, mert nekik még egy csomó dolguk van. Még két házban kell rendet rakniuk. Az egyik helyen egy férfi nemi szervet firkáltak a plakátra – itt két életfogytiglant, egy kézlevágást és Orbán Viktor beszédeit tartalmazó kötetet osztanak ki büntetésül.

                                                               

A másikban ugyan nem firkálgattak, de a házmegbízott nem tartotta meg a kötelező reggeli lakógyűlést, ahol mindenkinek százszor el kell mondania, hogy neki mennyit spóroltak meg és ezt személy szerint kinek köszönheti. Hanem felvettek egy müezzint, aki órabérben mantrázta ezt, a jelenléti ívet pedig meghamisították, amikor ráírtak mindenkit, aki pedig ott sem járt.

                                                        

Még jó, hogy volt egy rendes CÖF-ös a házban, aki azonnal riasztotta a TEK-et, és ők, kiemelt fokozattal azonnal odamennek, ha itt már rend van terembe és közkívánatra mély verembe, amelyben két kiéhezett keleti tigris lakik, hajítanak pár embert, már csak a statuálás végett. Egyúttal a bűnösöktől elkobozzák a cigarettás tárcájukat és azt garantáltan megbízható trafikosoknak adják oda.

                                                                                

Éppen itt tartottunk. Ekkor a földszint egyes megtört és közölte, hogy ő sosem értett egyet ezzel a büdösbogár proli bagázzsal, amely a házba befészkelte magát. És kéri az egész lépcsőház nevében a bűnösök lehető legszigorúbb agyonlövetését és ha így megürülne egy-két lakás is a házban, akkor azt a vonatkozó ingóságokkal és biszbaszokkal együtt ő átvenné és a spájz mellett a kis házi oltáron naponta két multi csekket is gyújtana a kedves vezető Kerényi Imre által megrendelt oltárképe előtt.
Ez a beszéd – mondta TEK-es és megigazította a hátára csatolt páncélöklöt, mert az nyomta a hasán lévő géppuskát.

                                                    

Ám ekkor furcsa dolog történt. A terrorelhárítás marcona főnöke helyből felugrott a szék tetejére, amely mellett addig álldogált és valami efféle sikkantást hallottunk tőle: jjajajjajjaj, egíír.

                                                       

- Ó instálom a vezértábornagy úrnak nem egír az, hanem egy jó kövér patkány. Itt lakik velünk évek óta családostul már és nagyon kezes állat. Csak akkor kezdett ekkorára hízni, amikor megalakult a Nemzeti Patkányírtó és Kegyszerellátó Szolgálat és az vette kézbe az irtásukat. Azóta mindegyik szépen kigömbölyödött, elhájasodott – némelyik politológiát is tanul a Századvégnél s lehet hogy még sokra viszi.

                                      


- A terrorelhárítás vezére csendben bólintott és csak egy egészen kicsi szemüveges fiúcska suttogta a háttérben, hogy

- Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!

                            

DÉSI JÁNOS

                                  

Forrás: Klubrádió

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr785673988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása