CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd atomjaira hullott erölködő műve

2014. február 11. 05:55 - csú

Csepel mindenhez értő fideszes polgármestere új fronton csinál magából bohócot

Németh-képe.PNGNémeth Szilárd szerint „rendkívül jó üzletet kötöttünk”. (csepel.hu, 2014. február 7.) Mármint Paks ügyében. Hiába, polgármesterünk mindenhez ért, mindenről van önálló, párt-független véleménye, mindenkinél jobban tudja a tutit. Sőt! Kinyilatkoztat. Másképp mondva, bocsánat írva, felfedi, leleplezi, kitakarja a számára egyértelműen nyilvánvalót: a paksi ügylet rendkívül jó ügylet. Pedig – életrajza szerint –, könyvtár-tanítói, közoktatás vezetői oklevelekkel és környezetpedagógusi szakképzettséggel rendelkezik, kinyilatkoztatási képesítést, ismereteim szerint nem szerzett. Eddigi tevékenysége, bár nem igazán az én tisztem megítélni, nem igazán predesztinálta ilyen kinyilatkoztatásra. A parlament.hu-n elérhető életrajzát olvasva, már azon is csodálkoztam, hogy országunk Kedves Vezetője rezsicsökkentési-kommandós parancsnokká léptette elő. Meg is bukott, hiszen, bár nagyon vágyott rá, nem lett belőle kormánybiztos vagy az újabb rezsicsökkentési munkabizottság vezetője sem. Talán mert bemagolta ugyan a rezsicsökkentés számára előírt tételeit, amikor azonban cetlije elveszett, s nem tudott puskázni, kiderült, néha azt sem érti, amit mond. Ezért is csodálkoztam, hogy új fronton próbálkozik önmaga lejáratására.

Az idézett írásban ugyanis Németh úr, a rezsicsökkentés imamalom szerűen felmondott mondatai mellett ingoványos talajra tévedt: a paksi atomerőmű bővítésének kérdésében tett erősen vitatható kijelentéseket. Mint a téma abszolút szakértője.

Németh Szilárd azt mondja, „rendkívül jó üzletet kötöttünk minden szempontból”. A privatbankar.hu-n megjelentek szerint Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezzel kapcsolatban a következőket mondta: „a 10-12 milliárd eurós (3-3,5 ezer milliárd forintos) tender nélküli beruházáshoz Oroszország államközi hitelt biztosít, amelynek futamideje 30 év” Három megjegyzés e mondatokhoz:

>  ez csak kamatok nélküli összeg, a végső ár még nem ismert, minden valószínűség szerint ennél jóval többet kell majd az országnak visszafizetni;

>  a hitel és az ismeretlen nagyságú kamatok három évtizeden keresztüli, évenkénti több százmilliárdos visszafizetése persze lehet jó üzlet, csak az a kérdés kinek. Egy biztos, az oroszoknak. Nekünk maradnak az óriási terhek az ország mindenkori költségvetésében. A következő kormányok pedig kénytelenek lesznek ezeket áthárítani, miközben Orbánék majd mossák kezeiket;

> ami meg a „tender nélküli beruházást” illeti, amiről Németh úr hallgat, Orbán Viktor, a Fidesz vezetői, a jelenlegi kormány tagjai az elmúlt 4 évben azt ígérték: tender már pedig lesz! A Népszabadság 2014. február 8-i számában 34 olyan, 2009-1013 közötti nyilatkozatot, közleményt, kormányzati köröktől származó tájékoztatást sorol fel, ami ezt tényszerűen alátámasztja, s bizonyítja: a fideszeseknek valamiért ismét „meghasadt az emlékezete”. Becsapták az egész világot, benne hazánk lakosságát: tender nélkül kötöttek, az országot 30 évre eladósító szerződést az oroszokkal.

Polgármester úr következő, teljesen képtelen mondata: „a régi és új blokknak köszönhetően újabb,  nagyarányú rezsicsökkentésre nyílik lehetőség a lakosság felé”. Lázár János szerint „az első új paksi blokk 2023-ban kezdhet működni”! A régi és új blokk 2023-től kezdődő együttes működésének tehát semmi köze az újabb rezsicsökkentéshez. Ha azt mondta volna, hogy azért adósították el az országot 30 évre, hogy az oroszok cserébe most és nem 2023-ban, olcsó gázt adjanak, amivel folytatni tudják a rezsicsökkentést, azt megérteném, bár elfogadni nem tudnám. Az igazságot azonban nem meri kinyilatkoztatni. A rezsicsökkentési blöffel és a paksi bővítéssel remélt folytatásával, az ezzel esetleg megnyerhető április 6-i országgyűlési választások oltárán Orbán és csapata mindent feláldozott. Tendereztetés, mindenfajta szakmai és civil, környezetvédelmi szervezetekkel való egyeztetés, az ország lakossága véleményének kikérése nélkül. Lelkük rajta.

„Garantálják, hogy vásárlőerő-paritáson tekintve az európai átlagnak megfelelő energiaárakat fizeti majd a magyar lakosság” – mondja Németh Szilárd. Meddig Németh úr? A negyedik rezsicsökkentésig? És mi lesz utána? Mi lesz 2023-tól? Ki fizeti meg a mindenáron való választási győzelmi álmaikat? Az oroszok? Vagy megint mi? És Önök? Önök, akik ezt az üzletet, így, ilyen feltételek, körülmények között, puccsszerűen létrehozták, mit fizetnek? Vagy azt gondolják, hogy ezzel az országgal mindent meg lehet csinálni. 

Végül: Németh Szilárd környezetpedagógusi szakképzettséggel is rendelkezik, sőt a Környezetgazdálkodási Intézetben is dolgozott. Mivel nincs bennem indulat, s nem szeretnék populista sem lenni, ezért csak figyelmébe ajánlom Victor Andrásnak, az ELTE Kreativitás  ökológiai továbbképzés oktatójának a HVG január 23-i számában olvasott mondatait: a paksi reaktor bővítése „abszolút ellentmond az ökológia alapelveinek. Természeti és gazdasági katasztrófához vezethet.” 

„Ceterum censeo….” – Németh Szilárdnak mennie kell!

V O X

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr495807029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása