CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Tévedésből gyújtották fel a polgármester házát

2014. július 05. 04:38 - csú

Súlyos árat fizetett tévedéséért az a banda, ami egy svájci prostituált haragosának lakása helyett a szigetcsépi polgármester házát borította lángba.
A féltékeny nő bosszút akart állni partnerének korábbi szeretőjén, de bérgyújtogatói nem voltak jók címolvasásban. Miután egyikük, T. Sándor a terepszemlén elnézte a házszámot, a 100-as helyett a 110-est gyújtották fel, ahol Kóta István polgármester lakik feleségével.
A szigetcsépi polgármester, Kóta István házának teteje teljesen leégett, a kár 3 millió forint volt Fotó: TV2

 – Hajnali háromkor arra ébredtünk, hogy ropog a tető, minden lángokban állt – mondta el a Molotov-koktélos támadásról korábban Kóta.

A „munkáért" a három fiatalember összesen 250 ezer forintot kapott volna, mivel azonban rossz házat gyújtottak fel, semmi nem járt nekik. A bíróság viszont szerdán jogerősen úgy döntött, közel három és fél millió forintot kell kifizetniük a polgármesternek a kár miatt.

 M. Klaudia 16 és fél évet kapott, ő volt a felbujtó, aki a feladatot ismerősére, K. Attilára bízta – ő 16 évig marad a rácsok mögött. A Molotov-koktélos támadók, a terepet rosszul feltérképező T. Sándor 13, G. Patrik 12, M. István pedig 7 évet kapott.

A rendőrség ugyanis sokáig politikai okokat sejtett a gyújtogatás mögött. A fordulatot maga K. Attila hozta meg, aki már nem bírta magában tartani a történteket.

Tettesek M. Klaudia (elöl) volt a megbízó, K. Attila dobta fel a társaságot. T. Sándor tévesztette el a címet, G. Patrik és M. István is ott voltak, amikor a Molotov-koktélt téves címre dobták

 – Én vallottam be a bűncselekményt, mert lelkiismeret-furdalásom volt. De nem akartam senkit bántani. Úgy tudtam, hogy egy lakatlan ingatlant rongálunk meg, csak abban vettem részt – mondta K. Attila a bíróságon.
A Molotov-koktéllal támadók megbánták tettüket.

– Ez volt az első és utolsó bűncselekményem – fogadkozott G. Patrik, aki a börtönben grafikákat készít unaloműzésként. A fiatalembernek két évvel csökkentették az ítéletét.

– Örülünk, hogy ügyfelemnek kevesebb időt kell börtönben töltenie, de még így is eltúlzottnak tartom az ítéletet – mondta Lichy József ügyvéd.

Cs. K.

BLIKK.HU

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr646470215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása