Négyévente, tavasz táján mindig ugyanaz a tabu költözött a nagy családi ebédek napirendjére. Hogy kire szavazott a nagypapa. Mert a nagypapa mást gondol a világról és országról, mint anyám-apám. Élt hetven évet, az élmények hagyta sebet fiatalabb gondolkodó nem gyógyíthatja.
Ennyi lenne? Vajon a nemzedékek a koruk vagy az élményeik miatt különböznek politikai szempontból?
Egy frissen megjelent tengerentúli kutatás szerint a vita új alapra helyeződött. A nyelvre. Ma apák és fiúk nem ugyanazt a politikai nyelvet beszélik. Az úgynevezett Babybumm generáció (1946–1964 között születettek) és a kilencvenes évek szülöttei nem értik egymást. A liberális, a konzervatív vagy a szocialista kifejezések fiatal és idős szótárában más és más értelmet kapnak, nem ugyanazt jelentik. A kutatás még messzebb merészkedik.
Az első szavazó nem részrehajló, nem elkötelezett. Több mint a felüknek nincs pártja, csak ügyei vannak. Mint a kivándorlás és a bevándorlás, a házasság, a család vagy a gyermekvállalás. Inkább a kultúrához, mint a pártpolitikához húznak. Ezekben a számukra legfontosabb kérdésekben ma nincs közös nyelv a politikában. Pedig aki ma a politikai porondon képes lenne megtanulni az ő beszédüket, nyert ügye lenne itthon is. De ma igyekezet helyett agresszió van. Ügyek helyett látszat. Szentképeket akasztanak le a falról, évszázados poros szimbólumokhoz nyúlnak. Szimbólumok határoznak meg irányokat, nem valódi politikai gondolatok. Ez ma elég egy választási győzelemhez. De csak addig, míg ez az ismeretlen nyelvet beszélő új generáció el nem foglalja a politikát is magának.
Csak fájó, hogy akkor már én leszek az öreg a családi asztalnál, akit senki sem ért, és senki sem kérdez.
