CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Október 12-én lesz az önkormányztai választás

2014. július 23. 11:32 - csú

POHI-XXI_5.pngOktóber 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök. Ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is. Miként közölték: "Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől..." Részletek:

Az államfő hivatalának holnapján szerdán közzétett nyilatkozatában a legújabb kori demokrácia nélkülözhetetlen tartópilléreinek nevezte a falvak, városok, megyék önkormányzatait. "Az önkormányzatiság elve olyan alkotmányos érték, amely a helyi közösségekhez tartozók demokratikus akaratnyilvánításán nyugszik" - hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: ezért fontos, hogy az őszi választások alkalmával a polgárok minél nagyobb számban szóljanak bele saját közösségeik sorsának alakulásába. Kiemelten fontos azt is, hogy a választások lebonyolításának minden alkotmányos feltétele biztosított legyen - hangsúlyozta.

Áder János azt írta: az Alkotmánybíróság (Ab) 2014. július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. Az Ab döntését követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását - szögezte le.

Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől - fogalmazott az államfő, megjegyezve: ezért - élve köztársasági elnöki jogkörével - a szerdán meghozott államfői határozatával 2014. október 12-ére tűzi ki az önkormányzati választások időpontját. (MTI)
88888888888888888888888888888888888888888888888888888888888888888888888
88888888888888888888888888888888888888888888888888888888888888888888888

Áder János köztársasági elnök 2014. október 12-re tűzte ki az önkormányzati választásokat, ehhez képest kell számolni mostantól a törvényben előírt határidőket. A mintegy 8 millió, magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárnak augusztus 15. után kell kézhez kapnia a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést. Aki nem kapja meg az értesítőt, a jegyzőnél (a helyi választási irodában) kérheti, a jegyző ekkor új szelvényt állít ki.

A hivatalos kampány a választást megelőző 50. napon, augusztus 23-án kezdődik és a szavazás napján 19 óráig tart. Kampánycsend nincs, a választás napján is csak a szavazóhelyiségek 150 méteres körzetében tilos kampányolni.

A választáson indulni kívánó képviselőjelöltek, a polgármesterjelöltek és a főpolgármester-jelöltek szeptember 8-án 16 óráig adhatják le ajánlóíveken összegyűjtött ajánlásaikat. A jelölteknek településtípusonként és választási típusonként eltérő számú ajánlást kell összegyűjteniük. A főpolgármester-jelöltséghez ötezer, 100 ezernél népesebb városban a polgármester-jelöltséghez 500 érvényes ajánlás kell.

A jelöltek és a jelölőszervezetek listáinak nyilvántartásba vételéről a választókerületi bizottságok döntenek, négy napon belül. A listákat szeptember 9-én 16 óráig lehet bejelenteni.

Aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén élni akar a választójogával, október 10-éig kérheti átjelentkezését a lakcím szerinti választási irodától egy másik településre. Fontos változás, hogy a mostani választáson csak az jelentkezhet át, aki a választás kitűzése előtt legalább harminc nappal létesített tartózkodási helyet és a tartózkodási hely érvényessége legalább a szavazás napjáig tart.

Az egyik legfontosabb változás, hogy mostantól öt évre választják meg a polgármestereket és helyi képviselőket, vagyis legközelebb 2019-ben lesz általános önkormányzati választás.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr436537311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása