CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szabó Szabolcs: Parkolási gondok az ALDI-nál, a képviselő rákérdezett

2014. augusztus 10. 05:39 - csú

Szabó Szabolcs ATV-s-255-OK_1.pngAzt utóbbi hetekben kaptam arról jelzést, hogy az új csepeli ALDI-nál gond van a parkolással. A bejárat közelében gyakorlatilag nincs parkoló, ezért a vásárlók vagy távol hagyják az autójukat (és így kézben cipelik a megvásárolt árukat), vagy a bejárat mellett parkolnak le a II. Rákóczi Ferenc úton, azonban ekkor meg a közterület felügyelet bünteti meg a szabálytalanul parkolókat. Jellemzően 10 ezer forintra.

Jegyző úrnál rákérdeztem a dologra, és a válaszából az derül ki, hogy az ALDI-nak kellene gondoskodni a parkolók kialakításáról. Kötelezni nem lehet rá, mert nem új üzletről van szó (ugyebár korábban Szövetség áruház, majd Coop néven üzemelt). Mondjuk annyit lehetne segíteni a dolgon, hogy legalább táblát helyezhetne ki a főváros, hogy tilos a parkolás. Jelenleg ugyanis tábla nem tiltja, de "A közúti közlekedés szabályairól" szóló rendelet voltaképpen tiltja a parkolást az áruház előtti szakaszon.

További hiányossága az ALDI körüli pakolásnak, hogy a Csepeli Önkormányzatnak nincs határozata a rokkantaknak fenntartott parkolók kialakításáról ezen a területen (hiszen az nem közintézmény), így a rokkantak pláne nem tudnak hova parkolni. Szóval bonyolult a helyzet. Ennek ellenére írni fogok az ALDI-nak, hogy valahogy próbálják meg kezelni a helyzetet, mert így csak sok mérges csepeli vevőt szereznek, akiket megbüntetnek a bejáratuk előtt. Mondjuk az jó kérdés, hogy maguktól miért nem jöttek rá erre.

Csepel és soroksár országgyűlési képviselőjének a fentiekben idézett sorai Szabó Szabolcs Facebook oldalán jelentek meg. Ábel Attila fideszes alpolgármester (fedőneve Csepelinfo Hírblog) ugyanott így reagált a baloldali képviselő szavaira: 

"A végén még kiderül, hogy az Aldi közlekedési gondjairól nem a gonosz kormány és kormánypártok meg az önkormányzat meg a kéményseprők, hanem az Aldi tehet?"

Szabó Szabolcs válasza: 

"Látod kedves Attila, így működik a dolog. Mi nem úgy gondolkozunk, hogy mindenért Ti vagytok a felelősek. Ebben az ügyben az ALDI a hunyó. Tudom fura gondolkozásmód az, hogy nem gyűlölködve tekintünk a másik politikai oldalra. Néha érdemes lenne kipróbálni nektek is "

*****

Szerkesztőségünknek  az a véleménye, hogy a Németh-Borbély- Ábel trió bizony felelős a kialakult helyzetért, hiszen az összes önkormányzati tájékoztatási eszköz felett ők rendelkeznek. Az átalakításról, a parkolási mizériáról kellő időben nem adtak hírt szócsöveikben,  a Hírmondóban és a csepel.hu oldalain sem. A csepeliek váratlanul szembesültek a kialakult helyzettel a Szent Imre téri Aldinál. A fideszes városvezetéstől ezt követően sem kaptak semmilyen segítséget, de megkapták a büntetést a tilosban parkolás miatt!

Szabó Szabolcsnak viszont köszönet jár, amiért vállalja az ügy felgöngyölítését, és kutatja a parkolási probléma megoldásának lehetőségeit. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr676589545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NagyZol 2014.08.16. 20:49:28

P+R parkolót akartok az ALDI-val készíttetni Csepel központjában? Biztos örülni fognak neki azok, akik itt teszik le a kocsit, majd a HÉV-vel mennek tovább.
süti beállítások módosítása