A hatvankettedik évfolyam csonka marad. S a hatvanharmadikra talán már nem kell sokáig várni

Döntés született pontosan négy éve, 2010. október 12-én: meghal a CSEPEL újság. Politikai döntés, hazug döntés volt, melyet az új hatalom három nap múlva végrehajtott.  Az elhatározást „ésszel, szívvel, tisztességgel Csepelért” (a nemzeti együttműködés jegyében) hozta az új többség – lelkük rajta. Viháncoló, tapsikoló híveikkel a háttérben négy éven át elégedetten dőlhettek hátra: végre sikerült!

Eltűnt – átmenetileg – a Csepel újság, melyben (a politikai sokszínűség jegyében) olyan vélemények is megjelenhettek, melyek nem vetettek jó fényt a Fidesz ellenzékben végzett ténykedéseire. Cseppet sem zavarta az igennel szavazó döntéshozókat, hogy egy tollvonással a csepeli lakosok azon többségétől vették el a CSEPEL újság által nyújtott heti, ingyenesen élvezhető tájékozódás, szórakozás lehetőségét, akiknek szerény jövedelmükből nem telik az internet használatára (talán nem is értenek hozzá), s nem volt más lehetőségük a helybéli tájékozódásra sem.

Négy éven át a megjelenés, a megmutatkozás és a megszólalás fórumától fosztotta meg a döntés a csepeli vállalkozásokat, civil szervezeteket, sportegyesületeket, egyházakat, művelődési házakat, könyvtárakat, óvodákat, iskolákat, s magát az olvasót is, aki névvel vállalt véleményét mindig elmondhatta a hasábokon.

A hatvankettedik évfolyam csonka marad. S a hatvanharmadikra talán már nem kell sokáig várni. 

A hajdani elődök – a nagygyár lapja, a Fogaskerék, mely később nevét Csepel újságra változtatta, s e néven, évtizedeken át volt az egykori Csepel Művek dolgozóinak lapja, mely a kerületre is figyelt, s amely a rendszerváltás után a kerületi önkormányzat lapjaként új életre kelt – mellé négy éve a Csepel újság is odakerült a könyvtárak polcára, az archívumok mélyére.

A leköszönő szerkesztő négy éve arra kérte a Tisztelt Olvasót: ne felejtse el a Csepel újságot, ha módja van rá, lapozza fel újra a régi számokat, mert a történelem, saját múltunk van abban. S a múltból mindig lehet tanulni… (A négy éve regnáló hatalom semmit nem tanult a múltból.)

A Csepel újság eltűnése pótolhatatlan veszteség volt Csepel lakosai számára. Az, amivel helyette előhozakodtak, és aki előhozakodott vele (annak ellenére, hogy indokolatlanul jól keres vele) önmagáról állított ki szegénységi bizonyítványt. 

A döntők által négy éve kihirdetett ok persze néhány héttel később okafogyottá vált: kiderült, hogy mégis van pénz nyomtatott kiadványra, egy szolgalelkűen, talpnyaló módon hajbókoló pártlapra, Fidesz-dicsőítő hírmondóra, amely hurráoptimizmusával kivívta a csepeliek ellenszenvét, s egyre inkább rosszallását is.

A négy évvel ezelőtt érzékelhető hatalmi félelem mára rettegéssé vált: mi lesz, ha a csepeliek többsége kihúzza lábuk alól a szőnyeget?

Hiába igyekeztek, hiába tüntették el a Csepel újságot, a csepelieket nem lehet elnémítani! Keletkeztek más fórumok, ahol – a fideszes szándékok ellenére – mégis napvilágot láthattak ésszel, szívvel tisztességgel Csepelért végzett dicső tevékenységük hibáinak kritikái.

Négy éve döntés született: Németh Szilárd és tettestársai ideiglenesen megszüntették a Csepel újság kiadását. Ideiglenesen, pénzhiányra hivatkozva. A fő hazudozó és gyalázkodó már akkor megfogalmazta: „nagy bajban vagyunk”! Aztán eltelt négy év és még nagyobb bajba kerültek: elveszítették a parlamenti választást, aztán elveszítették fejüket is és össze-vissza vagdalkoznak.

A fideszesek vesztüket érzik! Ábel Attila, aki elmezavaros eszmefuttatásaival örökre beírta magát az egyetemes humortörténelembe, s alpolgármesterként rágalmazó internetes szennylapot működtet, gyűlölködő, folyamatos szellemi kútmérgezést elkövető magatartásával havonta másfél millió forintos – közpénzből kifizetett - jövedelmet könyvelhet el, pedig teljesítménye egy üres garast sem érdemel! Sőt, még neki kellene fizetnie, hogy eltűrjük. De, ami késik, nem múlik: fizetni fog, meg fog fizetni tetteiért ő is!

Közpénzből fizetik persze a kampányrendezvényeket, a tetteiket dicsőítő táblarengeteget, a politikai ellenfeleiket durván földbe taposó kiadványokat is.

Ábel Attila hazudott, amikor négy éve azt írta: a Csepel újságban évekig nem jelenhetett meg az akkori ellenzék véleménye. Azóta is folyamatosan és tendenciózusan hazudik, félremagyaráz, durván félretájékoztat.

Cenzúrával vádaskodott annak idején, s azóta ő – és hű szolgája, a szintén túlságosan jól fizetett, s öt évre bebetonozott Vida István – gyakorolja a cenzori tevékenységet. Csakis a választási kampányban kaphatott lehetőséget az ellenzék a megszólalásra, korábban, három és fél éven át a közpénzből fizetett lapjukban (aminek kiadási költségeit érthető okokból nem reklámozzák) némaságra ítélték az ellenzéket. Azt hitték, ha nem beszélnek róla, nincs is. Tévedtek!

A lapjukban háttérbe szorított, folyamatosan mocskolt és rágalmazott ellenzék megerősödött, és most le fogja őket győzni!

Négy évvel ezelőtt „ gazdasági okokból, sok más kiadáscsökkentő intézkedéssel együtt, ideiglenesen megszűnt a Csepel újság.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Örömmel tudatjuk, hogy az ideiglenes időszak véget ért!

Az Önök átmeneti – sajnos négy évig tartó – ámokfutása  befejeződött.