„A gyűlölködőket, irigykedőket és gonoszakat sajnálni kell. Sajnáljuk őket együtt!” Egy rasszista, gyűlölködő beírásokat posztoló főszerkesztő (akit egyházi nyomásra nemrég eltanácsoltak attól, hogy a köztévében a vallási műsorokat is felügyelje) írta ezt egy nem közszereplő politikusgyerek Facebook-bejegyzése alá.
Az érintett, akinek a védelmében az írás született, azzal a hírrel került be a sajtóba, hogy hatszor többet költ külföldön – de nem a keleti nyitás valamelyik célországában, hanem a pusztulásba tartó Nyugaton – tandíjra, mint amennyit az átlag magyar egy év alatt keres.
Mi pedig most bevalljuk: irigyek vagyunk. Irigyek mindenkire, aki – földből, támogatásból, megrendelésből – annyit kap az államtól, hogy egy elgurult milliárd már fel sem tűnik neki. Irigyek azokra, akiknek a gyereke – bár a papa egész életében csak politizált és a köz pénzét költötte – a svájcifrankbetét és a budai luxuslakás révén garantáltan jó parti lesz. Irigyeljük a lányokat, akik VIP-karszalagban, tisztes bérért bulizhatnak azokon a fesztiválokon, ahová a mi gyerekeink fizető vendégként sem feltétlenül juthatnak el.
A bukott elnököt, akinek az elnöki juttatásai mellé most befutott egy Nemzet Sportolója díj is (életjáradékostul). A volt polgármestert, akinek a város egyik legdrágább lakóparkjában lévő lakása annak ellenére is folyamatosan nő, hogy adózott jövedelméből megvenni sem tudta volna, nemhogy bővíteni.
Irigyeljük, hogy a saját lábukon állnak, és talán szeretnénk is őket – ha leszállnának a miénkről. (Forrás: nol.hu)
